Kórógyiak Vukováron

272
09-krgy-1

Vukovár, Kórógy – A múlt héten a kórógyiak is fejet hajtottak a két évtizeddel ezelőtt kezdődött függetlenségi háború vukovári áldozatai előtt a Duna-parti város elestének 20. évfordulóján. A magyar áldozatok emléke előtt november 16-án tisztelegtek, amikor a Kórógy Hagyományőrző Egyesület szervezésében ellátogattak a vukovári emlékhelyekre, 17-én pedig a Zrínyi Ilona Nőegylet tagjai gyertyát gyújtottak a kórógyi emlékműnél.

Múlt héten kórógyiak egy csoportja is ellátogatott Vukovárra, hogy a húsz évvel ezelőtti szomorú események áldozatainak emléke előtt tiszteleghessenek.

– Úgy gondolom, hogy  ami Vukováron történt, a mi sorsunk szerves részévé is vált, és fontos, hogy ébren tartsuk a vukovári tragédia emlékét, ezért is határoztuk el, hogy szervezett formában is ellátogatunk az emlékhelyekre – mondta Cserepes Zoltán, a Kórógy Hagyományőrző Egyesület elnöke.

A kórógyiak először a kórházba mentek, ahol az 1991-es ostrom idején mintegy három és félezer sebesültet ápoltak. Az egykori vérontásra figyelmeztetve, a kórház alagsorában 2006-ban egy múzeumot alakítottak ki. Itt Jakumetović Rozália asszony kalauzolta a kórógyiakat, aki maga is a kórházban volt az ostrom idején. Ezt követően az emléktemetőbe mentek, ahol részt vettek a vukovári magyar egyesület által szervezett megemlékezésen.

 

Gyertyagyújtás

Országszerte gyertyák ezreit gyújtották meg Vukovár elestének huszadik évfordulóján. A kórógyi Zrínyi Ilona Nőegylet tagjai november 17-én a település központjában fölállított emlékműnél gyűltek össze, és az értelmetlen vérengzés áldozataira emlékeztek, majd ők is gyertyát gyújtottak.

– Mi is nehéz szívvel emlékezünk arra az időszakra, azokra az évekre, amelyeket szülőfalunktól távol voltunk kénytelenek átvészelni. Ezzel a gesztussal azt szerettük volna kifejezni, hogy mi is együttérzünk mindazokkal, akik elvesztették hozzátartozóikat  – mondta el lapunknak Silović Rozália, a Zrínyi Ilona Nőegylet titkára.