Kórógyi zenésztalálkozó, korlátok között

0
72

A Kórógy Hagyományőrző Egyesület a koronavírus-járvány miatti egy év kihagyás után ismét megrendezte a Kárpát-medencei magyar zenészek találkozóját.

A Kórógy Hagyományőrző Egyesület 2001-ben tartott először zenésztalálkozót. Akkor még csak helyi fellépői voltak a rendezvénynek, amely fokozatosan nőtte ki magát Kárpát-medencei szintűvé. A találkozó az ismerkedésről és kapcsolattartásról szól, illetve természetesen arról, hogy ápolják, továbbadják a mulatós muzsika szeretetét a nagy zenei hagyományokkal rendelkező szlavóniai faluban.

– Tavaly, sajnos, nem tudtuk megtartani, idén pedig korlátozott létszámban került rá sor: a két kórógyi banda mellett a Kopácsi Alkalmi Zenekar lépett föl – mondta Cserepes Zoltán, a Kórógy Hagyományőrző Egyesület elnöke, aki hozzátette, ami az utánpótlást illeti, a Csoóri Sándor Alap támogatásával elindították a zeneoktatást, ami egy ideig szünetelt, de mindenképp folytatni szeretnék.

- Reklám -

A zenésztalálkozó műsorában részt vettek a helyi népi tánccsoportok, az ugyancsak helybéli Ady Endre Kultúregyesület énekkara (a Kórógyi Öregfiúk zenekar kíséretével), valamint a Vinkovcei Magyar Kultúregyesület kórusa. Majd kultúrműsor vette kezdetét a művelődési ház udvarán, a színpadon váltották egymást a zenekarok.

Az eseményt megtisztelte jelenlétével Jankovics Róbert parlamenti képviselőnk, Davor Adžić, a Tordincei járás elöljárója és Gárdos Béla eszéki magyar konzul is.

A rendezvényt a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és a zágrábi Kisebbségi Tanács támogatta.