Kovászna Megye Tanácsa és Torja Község Polgármesteri Hivatala szervezésében február 8-a és 10-e között tartott Bálványosfürdőn a böllérek nyolcadik nemzetközi versenye. Idén Horvátországból (Kopács, Szentlászló) és Szlovákiából is részt vettek bizonyítási vágytól fűtött csapatok.
A sorendben 8. Bálványosfürdői Nemzetközi Disznótoros Fesztiválon négy ország 17 csapata vett részt. A verseny reggel felvonulással indult, majd a sertések feláldozása és feldolgozás következett.
A szervezők egy-egy fél disznót bocsátottak minden böllércsapat rendelkezésére. A tájegységekre jellegzetes fűszereket mindenki hozta magával. Ez azért volt fontos, mert régióként nemcsak az elkészült ételek között, hanem a feldolgozás módjában, a használatos eszközökben is különbségek vannak. A helyben elkészült disznóságok mellé otthonról hozott étel és pálinka színesítette az asztaldekorációt. A négy főből álló csapatok mindegyikét népes szurkolótábor kísérte és segítő kézből sem volt sehol hiány, így délutánra a sertések nagy részét már fel is dolgozták.
A kopácsiak kásás hurkát készítettek, ami mellé szerintük legjobban a kásás béles dukál desszertnek. Ez az édesség vaníliás, tejes duzzasztott kukoricadarával van megtöltve, és jó helyi szokás szerint a disznóölés előtti napon készítik el a duzzasztott kásából. Persze a kolbász és az egyéb disznótoros finomságok sem hiányoztak az asztalukról. A szentlászlóiak pedig egy komplett a hagyományos disznótoros ebédet készítettek. Savanyú levessel, sült kolbásszal, pörkölt káposztával és sült májjal várták a zsűrit.
Mivel versenyként van meghirdetve a böllérek seregszemléje, a díjazás sem maradt el. Díjazták pl. a szépen feldíszített asztalokat, az ételeket és azt is, hogy ki volt a legprecízebb a disznószúrásban, s végül nem is volt olyan csapat, amelyik nem bizonyult volna valamiben a legjobbnak.
A verseny alatt kultúrműsort is adtak. A kopácsi és szentlászlói kultúregyesület tagjai népdalokkal és humoros jelenetekkel szórakoztatták a népes közönséget.
A rendezvény záró napján konferenciát tartottak, a hátrányos helyzetű térségek turizmusa volt a téma. A kopácsi Arany János Kultúregyesület részéről a Drávaszög – a horvátországi magyarság múltja, jelene, és jövője címmel Pajrok Andor tartott előadást, a horvátországi magyarság helyzetét Kriják Krisztina ismertette, a szentlászlóiak előadója pedig, Palizs Tóth Hajnalka volt, aki a szentlászlói hagyományőrzésről beszélt.
Daragus Attila, Torja polgármestere lapunknak nyilatkozva elmondta, hogy ez a nyolcadik éve megrendezésre kerülő fesztivál nemcsak a böllérversenyről szól, turisztikai szempontból is fontos a térségnek, az pedig külön örömükre szolgál, hogy idén két horvátországi csapat is erősítette a mezőnyt.
A horvátországi kultúregyesületek egy EU-s projektnek köszönhetően utazhattak a Székelyföldre.
FOTÓGALÉRIA















{fcomments}













