Idén is tíz kategóriában vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői. Magyar irodalom kategóriában a horvátországi születésű, jelenleg Vajdaságban élő Kontra Ferenc író, költő, műfordító, szerkesztő kapta meg az elismerést.
A 20 éve alapított elismerés díjátadó ünnepségén Csányi Sándor, a Prima Primissima Alapítvány kuratóriumának elnöke helyett idén Freund Tamás neurobiológus, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke köszöntötte a meghívottakat.
– Ma este olyan embereket ünneplünk, akik a legmagasabb szinten jelenítik meg az elhivatottságot, a kreativitást és innovációt, az értékteremtő emberi elme csodálatos képességét – hangsúlyozta Freund Tamás a gálaesten, amelyen jelen volt Lévai Anikó, a kormányfő felesége, Pintér Sándor belügyminiszter, Nagy István agrárminiszter, Lantos Csaba energiaügyi miniszter, Áder János és Schmitt Pál korábbi köztársasági elnökök, valamint Plácido Domingo operaénekes is.
A díjakat tíz kategóriában adták át. Kategóriánként megválasztott három-három Prima, azaz összesen harminc jelölt közül végül titkos szavazással került ki minden kategória Primissima-díjasa, valamint a publikum által odaítélt Prima Primissima Közönségdíj nyertese.
Magyar irodalom kategóriában Kontra Ferenc vehette át az elismerést
Kontra Ferenc író, költő, műfordító, szerkesztő Drávaszögi keresztek című regényével vált ismertté 1988-ban. Az álom hídja című regénye Az Év Könyve lett 2018-ban. Megírta Horvátország magyar irodalmának történetét. A frankfurti, lipcsei, strasbourgi és varsói könyvfesztivál vendége volt. Művei nyolc nyelven olvashatók. Huszonhárom könyve jelent meg, a legutóbbi 2023-ban A fiú – Elszánt történetek címmel. Összetéveszthetetlen hangon ír a közép-európai emberek sorsáról. Regényeire és novelláira az idegenség, a merész szókimondás, a lélektan sokrétű ábrázolása, a váratlan fordulatokat hozó történetek és az önéletrajzi elemek jellemzőek. József Attila- és Babérkoszorú-díjas, az MMA rendes tagja.