Kommemoráció Bellyén

51

A horvát honvédő háborúban elesett katonákról és civil áldozatokról emlékeztek meg szeptember 3-án Bellyén.

Az ún. jugoszláv néphadsereg 1991. szeptember 3-án szállta meg az Eszékhez közeli Bellyét, a harcokban tizenegy horvát katona halt meg, 13 pedig fogságba esett. Utóbbiak közül hárman fogolycsere révén kerültek vissza az egységükhöz, kilencüket kegyetlenül megkínozták és megölték, holttestüket később különböző vesztőhelyeken találták meg, az egyikük sorsa máig ismeretlen. A bellyei áldozatok között magyar nemzetiségűek is vannak.

A hazatérés (1997) óta a Bellyei járás vezetősége emlékükre minden évben megemlékezést tart szeptember 3-án. Idén is végigjárták azokat a temetőket, ahol az elesettek nyugszanak, megkoszorúzták sírjaikat, majd a helybéli katolikus templomban szentmisét celebráltak. A szertartás után pedig egy megemlékezésre került sor az elesettek tiszteletére állított emlékműnél.

A megemlékezésen többek között részt vett Varga Gábor, a Bellyei járás magyar elöljáró-helyettese, valamint a járási tanács HMDK-s magyar képviselői, Farahó Zsolt, Kelemen Viktória és Munk Erik is.

A képek forrása: web zajednica opcina bilje