Újbezdán – A kis magyar településen több civil szervezet is működik, aktivitásukról, egész évi munkájukról közgyűlésen számolnak be. Az elmúlt napokban tartotta ülését a tűzoltóegylet és a labdarúgó-egyesület is, a kultúregyesület pedig megrendezte hagyományos nőnapi összejövetelét.
Az Önkéntes Tűzoltóegylet rendes évi közgyűlésére február utolsó szombatján került sor. Az ülésen a tagokon kívül szép számban vettek részt a környező települések tűzoltói is, akikkel a helyiek jó kapcsolatot ápolnak már évek óta.
Kovács Róbert, az egyesület elnöke beszámolójában elmondta, a tavalyi évet illetően elégedettek lehetnek a szervezet munkájával. Szerencsére komolyabb bevetésre nem volt szükség, aratás idején viszont állandó ügyeletet is szerveztek. A versenyeken pedig több helyen is dobogós helyezést értek el, valamint házigazdái is voltak egy nagyszabású versenynek.
– Ami a terveket illeti, szeretnénk egy tűzoltókocsit vásárolni, de ezt önerőből nem tudjuk megoldani, így a járás és a Baranyai Tűzoltók Közösségének segítségére számítunk tervünk megvalósításában – mondta el lapunknak Kovács Róbert, az egyesület elnöke.
Eredményes év a labdarúgóknál
A másik közgyűlést a helyi focisták tartották. Arról lapunknak Kovács Zoltán, az egyesület elnöke számolt be. Elmondta, hogy egy eseményekben gazdag évet tudhatnak maguk mögött. A bajnokságban való szereplésen kívül sikerült összeállítani egy csapatot a 6-10 éves korosztályhoz tartozókból. A pálya környékén is új cserepadokat állítottak föl. Ők szervezték a járási emlék focitornát is, ahol az újbezdáni csapat eddigi legjobb eredményét érte el, második lett.
– Ami az idei évet illeti, megkezdtük az előkészületeket, szeretnénk jól szerepelni a bajnokságban, és az anyagiak függvényében tovább javítani egyesületünk helyzetét – mondta Kovács Zoltán.
Nőnapi összejövetel
Az újbezdáni kultúregyesület már évek óta egy kis délutáni összejövetelt szervez a falu hölgylakosai részére a nőnap alkalmából. Erre ezúttal a múlt vasárnap került sor.
– Örülök, hogy meghívásunknak szép számban eleget tettek. Az egyesület kórusának és zenei csoportjának a tagjai alkalmi énekekkel, valamint finom süteményekkel kedveskedtek és kívántak minden jót a nőnap alkalmából – mondta Ružić Piroska, a kultúregyesület elnöke.