Könyvvel könnyebben megy

160
10-knyvtr-2

A Pélmonostori Városi Könyvtár – Horvátországi Magyarok Központi Könyvtára és a magyarországi Könyvtári Intézet a múlt csütörtökön szakmai továbbképzést szervezett könyvtárosok és pedagógusok részére.

A változó olvasási szokások miatt napjainkban a könyvtáraknak újra kell definiálniuk saját szerepüket. A hagyományos feladatok helyett egyre jobban előtérbe kerülnek a közösségi programok is.

Többek között a könyvtárak ma betöltött szerepéről beszélt a pélmonostori városi könyvtárban tartott szakmai továbbképzésen Fehér Miklós, a Könyvtári Intézet munkatársa is, aki emellett számos információt és tapasztalatot megosztott a képzés résztvevőivel.

Rabbi Zsolt, a Horvátországi Magyarok Központi Könyvtárának vezetője elmondta, hogy hosszú idő után ez az első szakmai továbbképzés, amit magyar könyvtárosoknak és pedagógusoknak szerveztek. Mint mondta, ami régiónkat illeti, itt elsősorban az iskolai könyvtárosokról beszélhetünk, mert már egy településen sem működnek a falusi könyvtárak. Ennek elsősorban anyagi, másodsorban pedig törvényi okai is vannak, de azon fáradoznak, hogy elérjék a falusi könyvtárak újbóli megnyitását. Addig is minden könyvszerető előtt nyitva áll a Drávaszög központi és egyetlen gördülékenyen működő ilyen intézménye, a Pélmonostori Városi Könyvtár, amelynek része a Horvátországi Magyarok Központi Könyvtára is. A könyvtár vezetője elmondta továbbá, hogy jelenleg mintegy 4000 magyar nyelvű kötettel rendelkeznek, és folyamatosan bővítik az állományt. Idén a Márai-programba is bekerültek, így újabb 100 címmel gazdagodik majd a kínálat. Az előző időszakhoz hasonlóan a következőkre is számos olyan programot szerveznek, amellyel a könyvekre és az olvasásra hívják fel a figyelmet. A szakmai továbbképzés, amit a Nemzeti Kulturális Alap támogatásából valósítanak meg, november 13-án szintén folytatódik, akkor Bartos Éva, a Könyvtári Intézet munkatársa tart majd előadást. A pélmonostori könyvtár tehát valóban egy olyan közösségi tér lesz, ahova nem csak olvasni, kölcsönözni lehet betérni, a tudásgyűjtés és tapasztalatszerzés mellett a kapcsolatok alakításának és a szórakozásnak is helyt ad.

 

 

{fcomments}