Könyvbemutató Csúzán

141
konyvbemutato5

Május 26-án mutatták be a csúzai Jókai Mór Kultúregyesület és a helyi református egyházközösség kiadásában megjelent Csúzai füzetek III.-at a helyi kultúrotthonban.

A Csúzai füzetek sorozat darabjait ötévente adják ki azzal a céllal, hogy bemutassák a falu távolabbi és közelebbi múltját. A szerkesztők, Reppman Dékány Zsuzsanna, Pasza Árpád és Varga György gondoskodtak róla, hogy a Csúzai füzetek III. az első kettőhöz hasonlóan érdekes és értékes ismeretanyagot tartalmazzon. A kötetben olvashatunk többek között a falu tűzoltóságának történetéről, szőlészetéről és borászatáról, mely mindig Csúza fő gazdasági ágazatának számított, és a szőlészethez szorosan kapcsolódó pudárkodás népszokásáról is. Megismerkedhetünk a falu régi földrajzi neveivel, továbbá  dokumentálták a csúzai katolikus templom nemrégi építését. Megtalálható benne dr. Szalay P. Emőke Kossuth-kultusz a Drávaszögben c. írása, amely nem csak a csúzaiak számára lehet érdekes.

– A kiadás nem volt problémamentes, de fő, hogy megvalósult. A füzetek kiadásában közreműködők többsége a szerkesztőktől a szerzőkig csúzai, sőt a nyomdai munkákért felelős vállalat tulajdonosa is csúzai kötődésű, így büszkén kijelenthetem, hogy szinte teljes egészében csúzai produktumról van szó – mondta Reppman Dékány Zsuzsanna.

A könyvbemutató a csúzai Hajnalcsillag Gyermektánccsoport produkciójával zárult, a Csúzai füzetek III.-ban összegyűjtött mondókákból és gyerekjátékokból tartottak előadást.

 

{fcomments}