Klasszikusok szemével

63

A HMDK Tengermelléki-fennsíki megyei egyesületének festőköre Marinići központi könyvtárában mutatta be Én az ő szemével című képkiállítását. A munkákat a szakkör résztvevői készítették, de világhírű festők stílusjegyeivel.

Fiumei egyesületünkben évek óta működik festőszekció, tagjai hétfőnként találkoznak két órára, hogy közösen alkossanak. A közös munka gyümölcsét rendszeresen ki is állítják. A szekció munkájában ötvöződik az alkotói szabadság és a kötött tematika. Egyik programjuk volt, amikor a csoport minden tagja kiválaszthatott egy híres festőművészt, akinek a stílusában kellett megalkotniuk saját művüket, a kép témáját illetően viszont mindenki teljesen szabad kezet kapott.

A feladat kivitelezéséhez elemezniük kellett a neves festők stílusát, hogy aztán a saját motívumaikon tudják alkalmazni azt. Természetesen mindenki hozzáadott valami sajátot is. Valamennyi alkotás mellett ott van a művész rövid életrajza (Gustav Klimt, Mladen Veža, Picasso, Henri Matisse, Renoir, Edward Hopper, van Gogh, Braque, Monet).

A tematikus műhely során készült munkákat Én az ő szemével címmel korábban már Splitben és Abbáziában is bemutatták. Šibalin Klepac Zdenkától, a HMDK Tengermelléki-fennsíki megyei egyesületének elnökétől megtudtuk, ezúttal a Viškovói járáshoz tartozó Marinići központi könyvtárában nyitottak belőle tárlatot, amely a hónap végéig lesz megtekinthető, a következő állomás pedig egy lovrani kávézó lesz.

A szakkör jelenlegi témája a tenger, amelyet Vinkovciba is elhoznak majd. A programról már decemberben megállapodtak a Vinkovcei Magyar Kultúregyesülettel, amikor ők voltak vendégségben Fiumében.

Amikor Zdenkát a következő műhelyek tematikájáról kérdeztük, csak annyit mondott, ötletből nincs hiány, hamarosan újabb izgalmas téma várja a csoporttagokat, amiben kiélhetik kreativitásukat.