Egyre több bringást lehet látni az út mellett kerékpározni. De vajon honnét jönnek és hova tartanak ezek az emberek, akik esőben, szélben, kánikulában és a nap bármely szakaszában képesek kerékpárjukkal az utakat róni?
Mivel a környék egyetlen kempingje, a kopácsi Family Camping épp a szomszédságomban található, sokukkal találkoztam és beszélgettem is a nyár folyamán.
Először is tudni kell, hogy Baranya, ezen belül is Kopács, majd tovább Vukovár és Ilok a nyomvonala a Duna menti kerékpárútnak, amely a Duna mellett, négy országot érintve halad a német Donaueschingen városától kezdődően (Fekete-erdő) Budapesten keresztül egészen Konstancáig (Románia), a Fekete-tengerig.
A Németországból induló kerékpárút Ausztrián, és Magyarországon keresztül vezet Horvátországba, illetve Szerbiába. A kerékpárosok eldönthetik, hogy Horvátországon keresztül, vagyis Mohácson jönnek-e át a határon, vagy Bajánál elmennek inkább Szerbiába, és onnét mennek tovább Belgrádba, majd folytatják útjukat a végcélig.
Karolina és Hans német fiatalok, akik az egyetemet befejezvén gondolta egyet: mielőtt munkába állnak, tesznek egy túrát, végigkövetik a Duna vonalát. Páros biciklit hajtottak, és Kopácson a kempingben éjszakáztak, a település be van jelölve a térképükön, amit még Németországban vettek meg.
Karolina elmondta, barátaitól hallott a túráról, és párjával úgy döntöttek, hogy ők is nekivágnak a kalandos útnak. Az első néhány napon 40-60 kilométert tettek meg egy nap leforgása alatt, ahogy teltek a hetek, úgy növelték az adagot. Megfelelő időjárási körülmények mellett 100 kilométert is haladnak egy nap. A választott kerékpárút egy irányba körülbelül 2200 kilométer. Ideális körülmények között három-négy hónap alatt megjárható az út oda-vissza.
– Úgy számoltam, öt hónap alatt visszaérkezünk Németországba. Nem sietünk. Élvezzük az utat, és ahol jól esik, tovább is maradunk – mesélte Karolina.
Étienne Franciaországból indult, kutyájával érkezett a kempingbe. Ő csak egy irányba készült biciklizni, visszafelé Marseille-be, abban reménykedik, hajóval juthat majd vissza.
Elmondta, hogy nagyon kevés cuccot visz magával. Ahol lehet, ha talál olyan kempinget, ahol mosógép is van, mindent kimos. Készpénzt pedig soha nem tart magánál.
– Sok kedves emberrel találkoztam az utam során, akik megkínáltak étellel, és még az útra is pakoltak nekem zöldséget és gyümölcsöt. Volt olyan, aki meghívott magához ebédre vagy vacsorára. A kutyámat nem csak azért hoztam magammal, hogy ne legyek egyedül, valahogy sokkal nagyobb biztonságban érzem így magam, hisz sokszor nincs útközben kemping, vagy motel, ahol megszállhatnák éjszakára, így az erdőben vagy valami eldugott helyen állítom fel a sátramat – mondta a francia srác.
Ahogyan azt eldönthetik a biciklisek, hogy Horvátországon vagy Szerbián haladjanak-e tovább a kijelölt úton, ugyanúgy választhatnak Románia és Bulgária között is. Ha akarnak, Romániában, ha ahhoz van kedvük, Bulgáriában tekernek, attól függően, mit szeretnének látni és hol szeretnének megszállni. A térképen, amit Karolina mutatott nekem, a domborzati viszonyoktól kezdve (hogy lejtő van-e több vagy emelkedő) a látványosságokig és a szálláshelyekig minden be van jelölve. Az utasok többsége német, de akad közöttük francia és osztrák is. Van, aki egyedül indul útnak, mások csoportban kerékpároznak. Ha legközelebb találkoznak velük valahol az út mellett, házuk előtt, mert megálltak pihenni, nyugodtan kínálják meg őket kávéval, teával vagy sütivel. Barátságos és nyitott emberek. Mivel sokukkal beszélgettem, valahogy úgy érzem, ismerem őket. Az én szememben ők a népmesék szegénylegényei, akik vállukra akasztanak egy tarisznyát, tesznek bele egy kis hamuban sült pogácsát, és a nyakukba veszik a világot, mert hajtja őket a kíváncsiság és kalandvágy.
{fcomments}
