Kitüntetések a Bellyei járás napján

851
bellye-kituntetes
A Bellyei járás napja alkalmából életműdíjakat is adományoztak. A díjazottak között volt Ruzsicska Ilonka kopácsi óvónő, valamint az Alfalusi Vegyes Kar, és a várdaróci Citadella és Darócz éttermeket is kitüntették.

A Bellyei járás volt az első olyan közigazgatási egység, amely 1997. július 17-én vissza tudott települni a békés reintegráció folyamatában visszakerülő Eszék-Baranya megyei területre. Így a visszatérés napja egyben a Bellyei járás napja is, amelyet azóta is minden évben megünnepelnek.

Az idei ünnepség a bellyei temető központi keresztjénél kezdődött, ahol koszorút és mécsest helyeztek el, majd szentmise keretében emlékeztek a honvédő háború civil és katona halottaira. Ezt követően került sor a járási tanács díszülésére, amelyen többek között részt vett Krešimir Bubalo parlamenti képviselő, Dragan Vulin, Eszék-Baranya megye zsupánhelyettese, Jankovics Róbert, a HMDK ügyvezető elnöke és más meghívott vendégek.

Az ülésen életműdíjakat is adományoztak. A díjazottak egyike volt Ruzsicska Ilonka kopácsi óvónő, akit a kulturális élet és a nevelés terén kifejtett kimagasló munkájáért tüntettek ki. Tizenöt éve dolgozik a kopácsi óvoda vezetőjeként. Munkájának mindig fontos része volt a kultúra és a hagyományok ápolására való nevelés, e téren ő maga is tökéletes példaképnek bizonyult. Szakmájában teljes mértékig elhivatott, a közösségi életnek pedig pótolhatatlan résztvevője.

Kitüntetést kapott a laskói, kopácsi és várdaróci tagokból álló Alfalusi Vegyes Kar is, amely tevékenységével, színvonalas munkájával a járás hírnevét is öregbítette országhatáron belül és kívül is.

A turizmus-vendéglátás területén is több elismerést kiosztottak, díjat kapott a több évtizede működő várdaróci Citadella étterem és a két éve működő Darócz étterem is. Mindkét vendéglő nagy népszerűségnek örvend a környéken. A Citadella éttermet az elmúlt években a civil szervezeteknek nyújtott támogatásáért tüntették ki.