Kistót János marad a dárdai HMDK-alapszervezet élén

137

A múlt héten tartotta tisztújító közgyűlését a dárdai HMDK-alapszervezet, élére ismét Kistót Jánost választották meg a tagok, akinek ez lesz a második mandátuma a dárdai alapszervezet vezetőjeként.

A dárdai alapszervezet a legrégebb óta működő HMDK-egyesületek közé tartozik. Fennállásuk óta kisebb-nagyobb „szünetekkel” tevékenykednek. Egyik rendezvényük a nyaranként sorra kerülő ifjúsági és sportnap, melyen horvátországi magyar focicsapatok mérik össze erejüket. Az eseményt közösségteremtő céllal szervezik. Lehetőséget biztosítanak a település és a környék magyarjainak az együtt sportolásra. A HMDK-központ segítségével az évek során sikerült székhelyhez is jutniuk az egykori dárdai középiskola épületében, ahol rendszeresen találkoznak egymással az egyesület tagjai, és nemzeti ünnepeinkről is itt emlékeznek meg. Fontos számukra nemzeti identitásuk megőrzése, így a múltba is visszanyúltak, hogy egy olyan hagyományt hívjanak életre, amelyről Dárda régen híres volt, ez pedig a magyar bál. Tavaly év végén egy nagyon jó hangulatú magyar estet sikerült tető alá hozniuk, ebből mindenképpen hagyományt szeretnének teremteni.

Többek között ezekről számolt be Kistót János, az alapszervezet elnöke, akit ezt követően ismét megválasztottak a szervezet vezetőjének. Miután megköszönte a bizalmat, a következő időszakra szóló terveket is ismertette.

A tisztújító közgyűlésen részt vett a HMDK elnöke, Jankovics Róbert parlamenti képviselő, valamint Matijević Olivér, a HMDK ügyvezető elnöke is.