A magyar falvakban nincs kultúrája, hagyománya a piacnak, mivel a községek lakóinak nagy része önellátó: megtermeli otthon, amire szüksége van. Míg mások, akik a városban dolgoznak, ott is vásárolnak be. Kopácson, Várdarócon és Laskón több évtizedes hagyománya van a konyhakertészetnek, ezek az emberek, családok határozottan a piacra termelnek, 98%-uk a városi piacon, vagyis Eszéken, Pélmonostoron árusítja a portékáját. Vannak viszont néhányan, mint pl. a várdaróci Karakas Irma is, akik évek óta a járásközpontba, Bellyére hordják hetente kétszer a kertben megtermelt zöldséget.
− A háború (1991) előtt az eszéki alsóvárosi piacra jártunk, ott volt padunk. Tizenkét éve viszont Bellyére hozom a zöldségeket. Hetente kétszer, szerdán és szombaton. Igyekszem minél nagyobb választékot az asztalra tenni. De egyre nehezebb, egyre kevesebb a vevő, különösen, amióta megnyitották a nagyboltot, ahova különböző akciókkal csábítják be a vevőket – mondja Karakas Irma, aki azt is hozzáteszi, hogy szerencsére van egy kialakult vevőköre, különben nem tudja, hogy tudná eladni a portékáját. A bellyei piac csak kiegészítő keresetnek jó, megélni belőle nem lehet. Úgy gondolja, hogy az eszéki piacon már nem tudna érvényesülni, fuvart kellene fizetni, padot, na meg hosszú idő kellene ahhoz, hogy megismerjék. Ide kerékpárral jár, a padért sem kell fizetni, helypénzt sem kérnek, és itt legalább már ismerik, és tudják, hogy csakis a kertjében termelt friss zöldséget kínál.
Magyarországon egy kistermelői rendeletnek köszönhetően egyre több helyen nyílnak helyi piacok, így jó minőségű, megbízható eredetű, változatos élelmiszerek kerülhetnek a fogyasztókhoz. Ezzel a cél a vidéki emberek megélhetési lehetőségeinek javítása, és hogy elősegítsék a hazai, hagyományos termékek piaci érvényesülését. Ehhez hasonló intézkedések felénk is jól jönnének, mert ma már a kistermelőkre is egyre nagyobb teher hárul, és számos előírás vonatkozik, így egyre nehezebb a megélhetésük.
