Kiskőszeg az egyike a leggyorsabban fejlődő településeknek a drávaszögi magyarlakta falvak között. Az elmúlt években számos infrastrukturális fejlesztés történt a faluban és környékén, és vannak tervek a jövőre vonatkozóan is. A legújabb projekt a faluközpont felújítására irányul, mely alapvető jelentőséggel bír a turizmus fellendülése szempontjából – mondja Sipos Sándor, a Darázsi járás elöljáró-helyettese.
A Duna-parti Kiskőszegnek (Batina) kiváló a földrajzi fekvése. Dimbes-dombos lankái ideálisak a szőlőtermesztésre. Ma már e tevékenység háttérbe szorult, helyette az idegenforgalmat igyekeznek fejleszteni. A település már a titói Jugoszláviában is népszerű kirándulóhelynek számított.
A 90-es éveket meghatározó háború következtében az elnéptelenedés és a leépülés útjára lépett, idegenforgalmi jelentősége elhalványult. Az elmúlt években viszont fejlődésnek indult, vezetői gőzerővel dolgoznak azon, hogy élhetőbbé tegyék a Duna-parti települést. Számos fejlesztésre került sor, ezek közé tartozik a falu több utcájának felújítása, a ravatalozó, az emlékmű, a kisfocipálya és a tűzoltószertár tatarozása, a vízvezeték-hálózat kiépítése (melyre ingyenes csatlakozást biztosítottak) stb.
Az egyik legnagyobb beruházás a kikötő megépítése volt, amitől sokan a falu felvirágzását várják.
2016 őszéig teljesen felújítják Kiskőszeg központját
A felsorolt projektek – melyek összértéke több tízmillió kunára rúg – mára megvalósultak, és a jövőre vonatkozóan is számos terve van a vezetőségnek. Legújabb, az EU által támogatott projektjük a falu központjának felújítása, amely több mint 8 millió kúnába kerül.
A terv hamarosan napvilágot lát, ugyanis a napokban írták alá a Darázsi járás és a horvát regionális fejlesztésért és EU-támogatásokért felelős zágrábi minisztérium képviselői a felújításról szóló szerződést.
A pályáztatást és a közbeszerzési folyamatot követően jövő év márciusában kezdődhet meg az építkezés, amely várhatóan 2016 közepére fog befejeződni. Sipos Sándor, a Darázsi járás elöljáró-helyettese teljes mértékben elégedett a tervekkel.
– A faluközpont felújítása turisztikai szempontból fontos, mert összeköti a kikötőt az emlékművel. Több utca felújítását is magába foglalja, a központtól az emlékműig járda épül, közvilágítással. Ezenkívül az ún. Éva-villa közelében lévő támfalat is helyrehozzák – nyilatkozta Sipos. Hangsúlyozta, hogy az infrastrukturális fejlesztések alapvető feltételei a turizmusnak. A falu célja a Duna menti turizmus fellendítése, Sipos Sándor ebben látja a település jövőjét. Elmondta, egyes számítások szerint 2015-ben akár 70 utasszállító hajó (cruiser) is kiköthet Kiskőszegen. Megjegyezte, ha ennek csak a töredéke valósul is meg, már azzal is elégedettek lehetnek. A Baranya-háromszögi turistairodák, vendéglátó egységek is sokat várnak a kikötő beindulásától. A már megvalósult és a folyamatban lévő projektek mellett beszélt a jövőbeli tervekről is: az emlékműnél található étterem, melyet nemrég újítottak fel, hamarosan újra megnyílik, ezenkívül turistairodák működtetésére és a Zöld-sziget urbanisztikai rendezésére is vannak már ötletek.
Noha Kiskőszeg elindult a fejlődés útján, továbbra is a legnagyobb gond a munkanélküliség. Ezzel kapcsolatban az előjáró-helyettes úgy nyilatkozott, bízik benne, hogy a falusi turizmus idővel elér egy olyan szintet, hogy megélhetést tud majd biztosítani a Duna-parti település lakosainak.
{fcomments}














