Kisebbségi szeminárium Abbáziában

130

A média és a nemzeti kisebbségek Horvátországban – A kisebbségek védelme és a média szerepe a horvát társadalom demokratizálódásában címmel szervezett a múlt héten szemináriumot Opatijában a zágrábi Kisebbségi Tanács és az Emberi Jogi és Kisebbségi Hivatal, amelyen a HMDK vezetői és a központi iroda munkatársai is részt vettek.

A szemináriumra, amelyet Aleksandar Tolnauer, a zágrábi Kisebbségi Tanács elnöke és Branko Sočanac, a horvát kormány Kisebbségi Hivatalának helyettes vezetője nyitott meg, a múlt szerdán került sor.

Sočanac szerint az egyre gyakoribb gyűlöletbeszéd nemcsak a nemzeti kisebbségekhez tartozók biztonságát veszélyezteti, hanem a horvát demokratikus társadalomra is rossz fényt vet.

Tolnauer többek között arról beszélt, hogy a horvát közszolgálati televízióban nem foglalkoznak kellő terjedelemben a kisebbségekkel, a tavalyi évben mind a négy csatornán csak mintegy 60 óra szólt a kisebbségekről, ami az összes műsoridőnek a 0,69 százaléka.

Jankovics Róbert, magyarságunk parlamenti képviselője a nemzeti kisebbségi képviselők számának és jogainak korlátozásával kapcsolatban elmondta, a kisebbségek mindig a kormányt támogatják, mivel  számára elfogadhatatlan lenne az olyan helyzet, amikor is a kormány miattuk bukna meg. – A kisebbségi képviselők számának csökkentésére irányuló kezdeményezés mindenképp árthat, különösen azokban az országokban, ahol a horvát kisebbség parlamenti képviseletet próbál szerezni – fejtette ki Jankovics.

A tanácskozáson részt vett Čedomir Višnjić a kulturális minisztérium képviseletében, Siniša Tatalović és Gordana Vilović a zágrábi tudományegyetemről, Saša Milošević a HRT részéről, Danijela Draštata, a Prizma kisebbségi tévéműsor szerkesztője, Matijević Olivér, a HMDK ügyvezető elnöke és a HMDK központi irodájának munkatársai is.