Kisebbségi költészeti fesztivál Rijekában

202
08-rijeka

Rijeka – Immár az 5. Kisebbségi Költészeti Fesztiválra került sor a HMDK Tengermelléki-fennsíki Megyei Egyesületének szervezésében, ahol a városban élő összes kisebbség képviselője bemutatkozott.

November 13-án Fiume városában megtartották az 5. Kisebbségi Költészeti Fesztivált, amelyen a városban élő kisebbségek tollforgatói kaptak bemutatkozási lehetőséget.

A HMDK Tengermelléki-fennsíki Megyei Egyesülete szervezésében a fesztiválon részt vettek a macedónok, a szerbek, az olaszok, a ruszinok, a csehek és természetesen a házigazda magyarok. A rendezvény már több éve nagyon sikeres, ezért már hagyományosnak is nevezhetjük. Amatőr és elismert költők egyaránt részt vettek a programban.

– Ez a fesztivál remek együttműködést tesz lehetővé közöttünk, barátságok, hasznos kapcsolatok köttettek a találkozók alatt. Minden évben vendégül látunk néhány ismert horvát költőt is a Rijekai Írószövetség tagjai közül, ezzel is emelve a rendezvény rangját – nyilatkozta lapunknak Viola Éva, a házigazda egyesület elnöke.

Az idei fesztivál az elnök asszony elmondása szerint nagyon jól sikerült, és biztos benne, hogy folytatódni fog a jövőben is.