Kisebbségi egyesületek találkozója Verőcén

113

A Verőce-Dráva Mente Megyei Magyarok Közössége szervezésében szombaton került sor a kisebbségi egyesületek találkozójára, amelyen a régió nemzetiségi egyesületei mutatták be hagyományőrző tevékenységüket.

Verőcén (Virovitica) és környékén egykor szép számban éltek nemzettársaink, mára viszont a helyi magyar közösség pár száz főre zsugorodott. Őket szándékozik összefogni a Verőce-Dráva Mente Megyei Magyarok Közössége; az egyesületben aktívan őrzik hagyományainkat és ápolják magyarságtudatukat.

A szervezet szombati folklórszemléje keretében a régió nemzetiségi egyesületeit látta vendégül, alkalmat adva számukra, hogy bemutassák tevékenységüket.

– Sokszínű kultúrájú vidéken élünk, ahol számos, különböző nemzetiségű kisebbségi egyesület működik. Szemlénk jó alkalom arra, hogy ezek a szervezetek bemutassák hagyományőrző munkájukat, tagjaik találkozhassanak egymással, ismerkedjenek, ápolják a kapcsolatokat zenés-táncos összejövetelünk keretében – nyilatkozta lapunknak Karácsonyi István, a Verőce-Dráva Mente Megyei Magyarok Közösségének elnöke.

A rendezvény kultúrműsorában részt vett szerb, cseh, valamint magyarországi német nemzetiségi egyesületek mellett a Nagypiszanicai Magyarok Közössége is, amelynek a gyermektánccsoportja mutatkozott be a színpadon, a Verőce-Dráva Mente Megyei Magyarok Egyesületének Gerlicék nevű énekkara pedig népdalcsokrot adott elő.

Az összejövetelt megtisztelte jelenlétével Berkes Zlata, a Belovár-Bilogora megyei magyar kisebbségi önkormányzat elnöke, aki egyben a Nagypiszanicai Magyarok Közösségének is a vezetője, Szőlősi István, a Verőce-Dráva mente megyei magyar kisebbségi önkormányzat elnöke és Furjan Antal, a Belovár-Bilogora megyei magyar kisebbségi önkormányzat alelnöke.

A rendezvény a HMDK, a zágrábi Kisebbségi Tanács, a HMDK és Verőce városa támogatásával valósult meg.