Kézműves pincészetek Vörösmarton

232
vorosmart

Vörösmart földrajzi fekvése kedvez a szőlőtermesztésnek. Mind a Katolikus-, mind a Református-szurdokban híres pincesor található. Többségükben kis pincészetekről van szó, tulajdonosaik a mai napig hagyományos módon művelik, dolgozzák föl a szőlőt, és a bort is úgy készítik, ahogy szüleiktől, nagyszüleiktől tanulták. Anyagi okokból többnyire a szűk családi kör végzi a munkát, és csak ritkán fogadnak napszámosokat. Mivel Vörösmarton kívül a környező falvakban is sokan foglalkoznak borászattal, nagy a konkurencia, így nehezen tudnak értékesíteni, különösen az utóbbi időben.

 

09-martin-karolyMartin Károly hobbiból kezdett borászattal foglalkozni, miután pincét vett a Református-szurdokban, amelyet felújított. Eleinte úgy vásárolta a szőlőt, majd ültetett 1500 tőt, jelenleg 5000 tőkéje van a hektárnyi földön, melyet kerti traktorral művel. A háborús éveket (1991-97) külföldön töltötte, így az új ültetvényről 3 év helyett 7 év után szüretelt először, addig szülei művelték. A hagyományos olaszrizling, sauvignon blanc, cabernet sauvignon mellett  ritkaságnak számító bíborkadarkát is termel. Idejének nagy részét a pincében, a présházban tölti. A hobbinak indult gazdálkodás kenyérkereső foglalkozássá nőtte ki magát, ugyanis jobb megélhetés híján ebből kell fenntartania magát és családját. Vörösmarton kívül több más településről érkeznek hozzá vevők – mint mondja, Zágrábtól Eszékig -, azonban a gazdasági válság e területen is érezteti hatását.
– Egyre nagyobb gondot jelent a bor értékesítése, és a helyzet csak romlani fog Horvátország EU-hoz való csatlakozásával, a „demizsonos“ gazdák még rosszabb helyzetbe kerülnek – mondja Karcsi bácsi, azonban borúlátása ellenére most is szívvel-lélekkel végzi munkáját, ami elengedhetetlen „tartozéka” a borkészítésnek.

09-majoricsMajorics István
nak 3 hektár szőlője van, ebből kettő új ültetés, egy hektár felújításra vár, egyelőre azonban nem adnak támogatást szőlőtelepítésre. Egy átlagos esztendőben 12 000 liter bort állít elő, fekete burgundit, kékfrankost, olaszrizlinget és sauvignon blanc-t. A munkákban felesége és gyerekei segítenek, több munkást igénylő feladatoknál a baráti körre is lehet számítani. A szőlő megművelésétől kezdve a feldolgozásáig minden hagyományosan történik, kézi préssel, darálóval, végül 50-60 éves tölgyfahordókban érlelődik a bor. A Majorics pincészet az idei vörösmarti falunapokon is részt vett, ahol sokan megfordultak, csak a boreladás ment nehezebben. István, miután felmondást kapott munkahelyén, 91-ben kezdett intenzíven foglalkozni szőlészettel, borászattal, a gazdaságot szüleitől vette át.
– A sors terelt erre a pályára, amit az évek során megszerettem, és elégedett is lennék, ha jobb idők jönnének a borértékesítésre – mondja Majorics István.

09-ujhelyi-lajosÚjhelyi Lajos
és felesége, Mária a háború után (1997) pár évig földműveléssel foglalkoztak, majd szőlőtelepítésbe kezdtek, jelenleg 1,3 hektárnyi ültetvényen gazdálkodnak, a pincét a szülőktől örökölték. Lajos azt mondja, az idei termés minősége jó, cukorfoka 20-21, viszont kevesebbet szüreteltek, mint a korábbi esztendőkben. Az előző példákhoz hasonlóan sajnos Újhelyiéknél is egyre kevesebb vevő fordul meg, a hagyományos módon készült borok iránt már nincs akkora kereslet, emellett nagy a konkurencia is, hiszen nemcsak Vörösmarton, de a környező falvakban is sokaknak jelent megélhetést a szőlészet.

 

{fcomments}