A kivitelezőkkel való hétfői egyeztetés után megkezdődhet a Kórógyi Általános Iskola új sportcsarnokának az építése. A létesítmény nemcsak az iskolások, hanem a település, Kórógy számára is nagy jelentőséggel bír, hiszen a közelben nincs rekreációra, sportolásra és nagyobb sportesemények rendezésére alkalmas terem.
Vukovár-Szerém megyében 73 általános és középiskola működik. Ezek egyike a kórógyi is. A magyar tannyelvű iskola még Kárpát-medencei viszonylatban is egy szép, színvonalas és jól felszerelt intézménynek számít, amelyben a gyerekek a nyolcadik osztályig tanulhatnak. Az iskolát 1972-ben építették és 2006-ban újították fel. Egyetlen hiányossága, hogy nincs tornacsarnoka.
– Tudomásom szerint a honvédő háború utáni visszatérést követően, már 1998-ban megfogalmazták, hogy az iskolának szüksége van egy tornacsarnokra, de vagy a politika nem állt mögé, vagy az anyagiak nem voltak meg ehhez. Nekünk most ezt a sok éve létező tervet sikerül megvalósítanunk. A projekten tulajdonképpen már 2022-ben elkezdtünk dolgozni, de számos probléma felmerült, mindenekelőtt rendeznünk kellett a tulajdonviszonyokat. Így ezúton is köszönöm a Vinkovcei Vízműveknek és a Tordincei járásnak, hogy a telket odaajándékozták az iskolának és Vukovár-Szerém megyének is, amely mindenben közreműködött. De legfőképpen Horvátország kormányának tartozunk köszönettel, amely teljes egészében biztosította az anyagiakat ennek az objektumnak a megépítéséhez, egy kb. 2 millió euró értékű beruházásról beszélünk. Nagyon elégedett vagyok, hogy egy ilyen több évtizedes álmot sikerül megvalósítani Kórógyon. Ezzel is azt üzenjük, hogy nem kell senkinek elhagynia a saját szülőföldjét, itt is lehet boldogulni. Ahogy Kórógyon, úgy más magyar többségű falvakban is fel tudunk mutatni megújult templomokat, felújított iskolát új sportcsarnokkal, új magyar óvodát, felújított kultúrotthont, mindent meg tudunk valósítani, hogy jobbak legyenek az életkörülmények. Én bízom abban, hogy a kivitelezők betartják majd a megszabott határidőt is, és a jövő esztendőben, mondjuk 2026 húsvétján már egy új sportcsarnokot fogunk avatni – mondta Jankovics Róbert, a HMDK elnöke, aki hozzátette, hogy az érdekvédelmi szervezet mindig kiemelt fontosságú kérdésként kezelte a horvátországi magyar oktatásügyet, mivel azt megmaradásunk egyik zálogának tartja. A kórógyi általános iskola ügyét pedig különösen ilyennek tekinti, mert ez az egyedüli magyar tanintézmény a megye területén.
A sportcsarnok jelentőségét emelte ki a megbeszélés után lapunknak Davor Adžić és Cserepes Zoltán, a Tordincei járás elöljárója és elöljáró-helyettese is. Az előbbi elmondta, hogy a kórógyi mellett még egy nyolcosztályos és egy négyosztályos területi iskola van a járás területén, ezek egyike sem rendelkezik sportcsarnokkal. Az elöljáró-helyettes pedig azt hangsúlyozta, hogy az új objektum nemcsak az iskolások, hanem a falu számára is nagy jelentőséggel bír.
Az egyeztető megbeszélésen a kivitelező cégek képviselői mellett többek között részt vett még Franjo Orešković, Vukovár-Szerém megye zsupánja és Matijević Olivér, a HMDK ügyvezető elnöke.





