Kettős ünnep az Economica Hungarica Alapítványnál – a magyar kormány támogatásával létrejött új projekteket avattak

96
Ünnepélyes keretek között Várdarócon átadták a nagy léptékű pályázaton támogatott szárítóüzemet és gabonatárolót

A HMDK vidék- és gazdaságfejlesztési stratégiája alapján az első években kisebb pályázatokat támogatott a magyar kormány, az idei évre beértek a nagyobb léptékű beruházások is. Hétfőn a várdaróci Benó János családi mezőgazdasági vállalkozás fejlesztési projektjét Kiss-Parciu Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium helyettes államtitkára adta át ünnepélyes keretek között, valamint a nagybodolyai Lengyel György gazdaságát és sajtüzemét is megtekintette.

– Kettős ünnep a mai az alapítvány háza táján – fogalmazott Palizs-Tóth Hajnalka, az Economica Hungarica Alapítvány igazgatónője -, hiszen a márciusi három projektátadót követően újabb két nyertes pályázó nagy léptékű projektjét sikerült bemutatni és ünnepélyes keretek között átadni.

Magyarország kormánya partnerszervezetén, az Economica Hungarica Alapítványon (EHA) keresztül biztosította a támogatást a horvátországi magyar vállalkozók számára. Az alapítvány 2017 óta 14 körben összesen több mint 1000 projektet gondozott. A magyar kormány bizalmának köszönhetően ezeket a projekteket az alapítvány munkatársai felügyelik és biztosítják a fenntartást is.

A hétfői alkalmon jelen volt Kiss-Parciu Péter, a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium regionális és határ menti gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkára is, aki elsőként a nagybodolyai Lengyel Györgyhöz és családjához látogatott el, akik állattartással és tejtermeléssel foglalkoznak. Néhány évvel ezelőtt döntötték el, hogy nagyban szeretnének különféle tejtermékeket készíteni, ez a terv pedig a múlt év végén sikeresen meg is valósult: Nagybodolya főutcáján nyitották meg sajtüzemüket 2022. december 27-én, a termékeiket pedig helyben, továbbá a pélmonostori és eszéki piacokon értékesítik. Magának a projektnek a megvalósítása 3 évet vett igénybe, a Lengyel család az Economica Hungarica Alapítvány pályázatán sikeresen elnyert támogatás által valósíthatta meg. Összértéke kb. 600.000 euró, amelyből a magyarországi támogatás mintegy 227.000 eurót tesz ki, a többit önerőből, hitelből oldották meg.

Négy új munkahely és integrátori szerep a magyar kormány támogatásának köszönhetően

A helyettes államtitkár Nagybodolyán megtekintette a sajtüzemet és a boltot, majd folytatta útját Várdarócra, a Beno család gazdaságába, ahol ünnepélyes keretek között adták át a nagy léptékű pályázaton támogatott szárítóüzemet és gabonatárolót. A 2003-ban alapított vállalkozás fő tevékenysége a mezőgazdasági termelés, jelenleg szántóföldi növénytermesztéssel és állattenyésztéssel foglalkoznak. Az állatállomány jelenleg 80 szarvasmarhából áll, emellett jelenleg 100 hektárnyi területet művelnek. A vállalkozás teljes művelő-gépsorral rendelkezik a szántóföldi növénytermesztéshez, kezdve a talajművelő eszközöktől a növényvédelmi gépeken át a betakarító és erőgépekig. A telephely mintegy 1 hektár területű, istállókkal, műhellyel, az erőgépek számára nyitott színnel. A gazdaság célja árbevételének és eredménytermelő képességének növelése, ezért is döntöttek egy korszerű, nemzetközi és hazai szabványoknak is megfelelő szárítóüzem és gabonatároló építése mellett, melynek segítségével nemcsak a saját termények szárítása és tárolása vált lehetségessé, hanem integrátori szerepben, más helyi gazdák terményeinek a kezelése is.

– Ennek a projektnek a jelentősége túlmutat annak keretein, tekintettel arra, hogy munkahelyeket hoz itt, Várdarócon létre, emellett egy integrátori szerepet is be fog tölteni. Ez azt jelenti, hogy a térségben megtermelt gabonát fogja felvásárolni, és ahhoz biztosít tárolási lehetőséget, ezáltal egy sokkal versenyképesebb áron tudják a gazdák értékesíteni a terményeiket, tekintettel arra, hogy a tárolás arra szolgál, hogy egyfajta védelmet biztosítson az áringadozásokkal szemben – nyilatkozta a helyettes államtitkár, aki még hozzátette, hogy folytatják a gazdaságfejlesztési programot.

2024-ben újranyitják a pályázati lehetőséget, mezőgazdasági földvásárlásra, illetve falusi házvásárlásra lehet majd pályázni. E hét kedden nyílt meg ez a lehetőség, és körülbelül két hónapig lesz majd nyitva.

Az ünnepélyes átadón a projektgazda képviseletében Beno Jolánka és menye, Dajana mondtak beszédet, megköszönve az anyaország támogatását. Hangsúlyozták, hogy igazi családi gazdaságról van szó, hiszen minden családtag kiveszi a részét a munkából. Az egybegyűltekhez szólt még Jakab Sándor, az Economica Hungarica Alapítvány igazgatóbizottságának elnöke, valamint Jankovics Róbert parlamenti képviselő, a HMDK elnöke is, mindketten köszönetüket fejezték ki az anyaország kormányának, egyúttal gratulálva a horvátországi magyar vállalkozásoknak, hogy példájukkal ösztönzik a szülőföldön való boldogulást.

Az ünnepélyes átadón jelen volt dr. Demcsák Csaba, Magyarország zágrábi külképviseletének rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, Magdó János eszéki magyar főkonzul és Skapinyecz Péter, az EHA igazgatóbizottságának a tagja is.