A Vinkovci Magyar Kultúregyesület a múlt héten irodalmi esttel ünnepelte meg fennállásának második évfordulóját.
A több mint 35 ezer fős Vinkovcin a 2011-es népszámlálás szerint 164 magyar él. Ennek a maroknyi magyar közösségnek a soraiból alakult meg két évvel ezelőtt a Vinkovci Magyar Kultúregyesület. A megalakulása óta eltelt rövid időszak igen mozgalmas volt: vegyes kart alapítottak, amely többször fellépett itthon és Magyarországon. Két nagyszabású kórusszemlét is tartottak, ahol a horvátországi magyar népdalköröket, kórusokat látták vendégül. Rendszeres összejöveteleiken nemzeti ünnepeinkről is megemlékeztek. A múlt héten pedig egy irodalmi esttel ünnepelték meg fennállásuk második évfordulóját.
Ács Rudolf, a szervezet alelnöke köszöntötte az egybegyűlteket az évfordulós rendezvényen, külön üdvözölve Nádudvary-Wagner Ekaterinát, Vinkovci város magyar képviselőjét, aki aktívan részt vesz az egyesület munkájában.
Az est során a magyar irodalom legnagyobb költői, Petőfi Sándor, Ady Endre és József Attila versei hangoztak el. A vegyes kar magyar népi énekeket adott elő, Pencinger Martina pedig Petőfi egyik megzenésített versét játszotta el klarinéton.
A műsor végén a szervezet másik alelnöke, Varga Pál köszönte meg minden résztvevőnek a szép műsort, majd születésnapi tortával és magyar zene mellett folytatódott az ünneplés.
{fcomments}














