A fiatalkorban fellángolt szerelem nem tűnik el nyom nélkül. A későn jött boldogságért fizetnünk kell, de áldásként jön.
Póluska nagyon szerelmes volt Kornélba. Szülei hallani sem akartak házasságról, mivel Kornél külföldön járt egyetemre, és csak ritkán találkoztak. A szülők nem hittek a távkapcsolatban, pedig a fiú tudtára adta a családnak, hogy komolyak a szándékai.
A fiatalok aztán az évek múlásával eltávolodtak egymástól. Póluska templomba kezdett járni, ahol rátalált a béke és a szeretet útjára. Ott imádkozott nap mint nap, ki tudja, hogy miért és kiért? A plébános úrnak is feltűnt az áhítatos fiatal lány, aki minden misén ott volt. Egyszer meg is szólította, hogy gyónjon meg, mert látta a szemében az el nem sírt könnyeket. De miután semmi bűne nem volt, ami miatt feloldozhatta volna, azt javasolta neki, hogy álljon be apácának. Póluska reménytelen szerelme miatt igent mondott. Szülei megrökönyödve vették tudomásul, hogy beköltözött a zárdába. Az első időszak nagy próbatétel volt. Meg kellett küzdenie a családdal, a személyiség átalakulásával. Bokáig érő hosszú, fekete ruha, vállat söprő fátyol, medál a nyakban. Megjelenése pont olyan visszafogott volt, mint előtte is, kimondottan tiszteletet ébresztő. Így szülei valahogy belenyugodtak.
A zárda nemcsak új otthont adott neki, ahol imádkozott, hanem különböző hasznos ismeretekre is szert tett.
A kertben gyógynövényeket, virágokat, zöldségfélét termeltek. Minden nap azért imádkozott, hogy felejtsen, és hogy elhitesse magával, az Isten hívta őt erre a feladatra, és neki mond igent az örökfogadalomkor.
Szülei közben meghaltak, anélkül, hogy belenyugodtak volna valaha lányuk döntésébe, pedig tudták, hogy a reménytelen szerelem űzte őt a kolostorba.
Nekünk jó ismerőseink voltak. A hétvégi virágcsokrot és a zöldsalátát mindig az apácáktól vettük. Én voltam a beszerző, és a folyosón várakozva élveztem a csendet, a nyugalmat, ami elzárta őket a külvilágtól.
Egy napon ismeretlennek tűnő, ősz hajú úriember nyitott be hozzánk. Kornél volt. Anyukám sírva ölelte magához és szomorúan mesélte Póluska választását, mert tudtuk, hogy évtizedek múltán őmiatta jött vissza.
Nem is tétovázott. Ő jött velem virágért a zárdába. Én még olyan szívszorító pillanatot nem láttam: Póluska kezéből kiesett a virágcsokor, és megrogyva, sírva térdre esett Kornél láttán. Neki nem egy öregember volt, hanem életének egyetlen szerelme.
Nem szóltak egymáshoz, de már akkor tudtuk, hogy az örökfogadalmat mégsem Istennek szánta, hanem Kornélnak. Három hónap után megesküdtek. Szüleim lettek a tanúk, én meg a bérmakeresztlányuk.
Azóta már közös sírban nyugszanak, ahol együtt álmodnak szerelmi életükről, amely túl későn jött, és túl korán ért véget.
