Szentlászló – Az iskolások, az óvódások és a Petőfi Sándor Kultúregyesület közös karácsonyi műsorára került sor vasárnap, december 18-án a kultúrotthonban.
Verses, dalos, táncos műsorral készült idén is Szentlászló apraja és nagyja. Az óvodások és az iskolások alkalmi dalokkal, a kultúregyesület menyecske tánccsoportja és az ifjúsági tánccsoport tagjai pedig egy erre az alkalomra készült jelenettel léptek a nagyérdemű elé. Természetesen a tánc sem hiányzott a műsorból, a népi tánc mellett volt modern is. A műsor végére a Télapó is megérkezett, és cukorkát meg csokit osztott a gyerekeknek.
– Idei műsorunk kicsit eltért az előző éviektőlektől, igyekeztünk új elemeket is belevinni, amelyek szemmel láthatólag tetszettek a közönségnek. A karácsonyi műsor egyben idényzáró is volt, egy rövid pihenő következik, a próbákkal is szünetelünk egy ideig – mondta Lápis János, a Petőfi Sándor Kultúregyesület elnöke.