Kacagtató est online formában

117

A csúzai Jókai Mór Kultúregyesület Pódium Amatőr Színjátszó Társulata a járványhelyzetre való tekintettel online „kacagtató estet” szervezett – előadásait Facebook-oldalán tette közzé, volt olyan darab, amit 1300-an megnéztek.

A Jókai Mór Kultúregyesület keretében működik a Hajnalcsillag gyermektánccsoport, a Szivárvány rajzszakkör és a Pódium Amatőr Színjátszó Társulat. A járványügyi szabályozások enyhítése óta mindegyik szakcsoport tagjai heti rendszerességgel járnak próbákra és tartanak műhelyfoglalkozást, fellépni viszont idén eddig nemigen volt lehetőségük.

– Tánccsoportunk részt vett a májusfa-kitáncolásban, és a Kossuth-ház átadásán is színpadra lépett, színjátszóink viszont szerették volna már közönség előtt is bemutatni munkájuk gyümölcsét. Általában évi két színjátszó estet szervezünk, a nyári alkalomra hívjuk vendégszerepelni a bezdáni (Vajdaság) és az újbezdáni színjátszókat, hogy a három csoport közösen szórakoztassa a közönséget. Erre most nem volt lehetőségünk, a vendégszínjátszók nélkül megtarthattuk volna az estet, de legfeljebb száz fő részvételével, ezért úgy döntöttünk, inkább felvesszük az előadásokat videóra, amit aztán lejátszunk a Jókai Mór KE Facebook-oldalán – nyilatkozta lapunknak Kováts Zsuzsanna, az egyesület elnök asszonya.

A fellépés tehát ugyanúgy a csúzai kultúrotthon színpadán zajlott, mint korábban mindig, melyhez a díszletet a rajzszakkör tagjai készítették. A közönség viszont nem a nézőtéren foglalt helyet, hanem otthon, a számítógép előtt.

– Sokakhoz eljutott a műsor, volt olyan darab, amelyet 1300-an néztek meg – tudtuk meg az egyesület vezetőjétől, aki hozzátette, bíznak benne, hogy a novemberi évzárón már normális körülmények között, „valódi” közönség előtt állhatnak a világot jelentő deszkákra.

Az egyesület munkáját a zágrábi Kisebbségi Tanács és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatja.