A Kórógy Magyar Hagyományőrző Egyesület egy ifjúsági és két korosztályban gyermektánccsoportot működtet, a nagyobbak számára a hétvégén egy jutalomkirándulást szerveztek Magyarországra, Nagykarácsonyba és Budapestre látogattak el.
A Kórógy Magyar Hagyományőrző Egyesület 2009-ben azzal a céllal alakult meg, hogy ápolja a település magyar zenei hagyományait. Ők szervezték meg először a kórógyi zenésztalálkozót, és tulajdonképpen a rendezvény sikere adta az ötletet, hogy megalakítsák a kórógyi hagyományőrző egyesületet, mely ma már egy népes, három korosztályos tánccsoporttal büszkélkedhet.
– A tánccsoportjainknak, különösen pedig az ifjúsági együttesnek ebben az évben nagyon sok fellépése volt, szinte egymást érték a vendégszereplések, amelyek mindig sikeresek voltak. Ezt a nagyszerű munkát szerettük volna ezzel a kirándulással megjutalmazni – mondta Cserepes Zoltán, a Kórógy Magyar Hagyományőrző Egyesület elnöke.
A kórógyiak először Nagykarácsonyra látogattak el; régóta jó a kapcsolat a két település között, és gyakran vendégszerepelnek egymás rendezvényein is. Természetesen most is megnézték a Mikulás-házat, majd Budapestre is elutaztak, ahol többek között a programban a Néprajzi Múzeum, a Magyar Zene Háza szerepelt, de az Országháza és a Szent István Bazilika épületét is megnézték.
– A cél az volt, hogy a kikapcsolódás mellett bekapcsolódásra is sor kerüljön, vagyis hogy egy kis magyar történelmet is tanuljanak a gyerekek – mondta az egyesület elnöke.
A jutalomkirándulást a HMDK támogatásával valósították meg.