Június elsejétől újra kinyitnak a vírus miatt bezárt postahivatalok

0
82
Vörösmart

A koronavírus-járvány kitörésekor a Horvát Posta számos óvintézkedést hozott, melyek részeként a Drávaszögben több postahivatalt is ideiglenesen bezárt. A vírushelyzet enyhülésének köszönhetően júniustól, több fázisban, ismét kinyitnak a posták.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, március végén a koronavírusra hivatkozva a Horvát Posta több drávaszögi postahivatalt is bezárt. Az intézkedéseknek köszönhetően lakat került a vörösmarti, a karancsi, a laskói, a baranyaszentistváni, a dályoki és a főherceglaki posta ajtajára is, ami bizony megnehezítette az ott élők életét. A hivatalok bezárását a posta vezetése azzal indokolta, hogy a buszjáratok eltörlése miatt nem tudnak munkába járni a postások, ám ez az állítás nem felelt meg a valóságnak, hiszen az alkalmazottak addig sem busszal jártak. A kialakult helyzet legsúlyosabban az idősebbeket érintette, hiszen közülük valóban sokan nem rendelkeznek autóval, és buszok híján ők valóban nem tudnak elmenni a szomszéd helységben működő postákra. Mivel a bezárt postafiókok egy része magyar településeken volt, ezért parlamenti képviselőnk, Jankovics Róbert is kiemelten foglalkozott az üggyel: a száborban is felszólalt, valamint több alkalommal is egyeztetett a Horvát Posta vezetőivel. Közbenjárására a korlátozások idején a kézbesítő házhoz vitte a nyugdíjat azoknak, akik a PostaBank (HPB) kliensei, ha jelezték ebbéli óhajukat, valamint lehetőség volt a postásoknál a számlák befizetésére is. A járvány fokozatos enyhülésével az országszerte bezárt postahivatalok több fázisban újranyitnak. Parlamenti képviselőnk közbenjárására a bezárt drávaszögi posták nyitása már az első fázisban meg fog történni, így hát június elsejétől minden környékbeli posta ismét működni fog.

– A Horvát Posta március végi döntése nagyon megdöbbentett, hiszen szöges ellentétben volt mindazzal, amit a hivatalos szervek kommunikáltak, otthon maradás helyett otthonaik elhagyására kényszerítették az embereket. Az abszurd döntésre azonnal reagáltam, és mindjárt a legfelsőbb szinteken kerestem megoldást a gondra. Szerencsére megértő emberekre találtam, és sikerült egy ideiglenes megoldást kiharcolni, ami megkönnyítette az érintett közösségek mindennapjait. Most, hogy a fertőzöttek száma egyre kisebb, eljött az ideje a hivatalok újraindításának, amiről a Horvát Posta vezetőivel személyesen is egyeztettem. Külön kértem az igazgatót, hogy a drávaszögi posták már az első fázisban nyíljanak meg, hiszen számunkra ez létfontosságú – mondta Jankovics Róbert, aki elégedetten nyugtázta, hogy június elsejétől ismét nyitva lesznek a Drávaszög ideiglenesen bezárt postahivatalai.