Csúza: a Jókai Mór Kultúregyesület vasárnap irodalmi estet tartott, melynek fellépői József Attila-verseket szavaltak, énekeltek, a Szivárvány rajzcsoport is bemutatta munkáit.
József Attilának rövid, ám igen termékeny költői pályafutása során kevés elismerésben volt része, halála után azonban a magyar irodalmi kánon élére került. 1964 óta április 11-én, az ő születésnapján ünnepeljük a magyar költészetet. Ebből az alkalomból minden évben irodalmi előadóestekkel, könyvbemutatókkal, költőtalálkozókkal és -versenyekkel tisztelegnek a magyar líra előtt.

Csúzán a Jókai Mór Kultúregyesület tartott vasárnap irodalmi estet. Az eseményre a kultúrotthon könyvtártermében került sor, ami nemcsak azért volt örömteli a csúzaiak számára, mert a könyvekkel teli polcok a lehető legjobb díszlet egy ilyen programhoz, hanem azért is, mert a koronajárvány óta nemigen volt lehetőségük használni a művelődési házat. Az emeleti folyosón a Szivárvány rajzcsoport munkái voltak láthatók, melyek már a húsvét hangulatát idézték. A könyvtárteremben pedig csak a költészetről, József Attiláról szólt a műsor. Kováts Zsuzsanna elnök elmondta, egyesületük a közelmúltban már iktatott irodalmi programot is tevékenységébe, online formában emlékeztek meg a magyar kultúra napjáról január 22-én. Örülnek, hogy a járványügyi tilalmak enyhülésével újra visszatérhetnek az élő műsorokhoz. Több hasonló programot is terveznek a jövőben, májusban ünneplik színjátszókörük, a Pódium jubileumát.
A vasárnapi műsort Pinkert Ilona állította össze, az egyesület szakcsoportjainak részvételével. Felolvastak József Attila életéről, néhány versét is előadták szavalat és ének formájában is, az éneklő fiatalokat Pinkert Anna kísérte tamburán.