A koronavírus-járvány nem befolyásolta különösebben a Pelješaci-híd építését, a munkálatok a tervek szerint haladnak. A Horvátország déli részén épülő 2404 méter hosszú, 55 méter magas híd a Pelješac-félszigeten keresztül köti majd össze az ország déli részét annak még délibb, Dubrovnikot is magában foglaló exklávéjával.
A Pelješaci-híd egy gigaprojekt, megépítése nagyon fontos a horvát gazdaság szempontjából, hiszen jelenleg csak úgy lehet eljutni Zágrábból Dubrovnikba, ha átkelünk egy Boszniához tartozó sávon. A hidat a kínai China Road and Bridge Corporation (CRBC) építi, mintegy 2,1 milliárd kúnáért, amit 85%-ban az Európai Bizottság finanszíroz, a maradékot pedig az állami költségvetés fedezi. A híd építése 2018-ban kezdődött és várhatóan 2021 végén ér majd véget.
Kínai munkások építik
A híd építése egy igen összetett és nagyon munkaigényes feladat. Előregyártott elemek összeillesztésével történik, melyeket Kínából szállítanak ide. Az építés első szakaszában a betonelemeket és a tartópilléreket helyezték be a mederbe, melyek közül a legmagasabb 108 méter. Ezt követően helyezték el a 22,5 méter széles futófelület darabjait, melyeket egyenként hegesztenek össze. A hídon két közlekedési sávot alakítanak ki, melyeket oldalról szélvédő panelek védenek, így az még a 180 km/h erősségű szélben is használható lesz. A szerkezetbe 33 700 tonna acélt építenek be, ami ötször több az Eiffel-torony építéséhez felhasználtnál.
A hidat 500 kínai munkás és 100 kínai mérnök építi egyfolytában, ennek köszönhető, hogy az építmény időre elkészül. Ezzel párhuzamosan az átkelőhöz vezető útszakaszon is megkezdődtek az építkezések, ezek viszont csak márciusban fejeződnek be, ezért az autósok nem vehetik 2022 márciusánál előbb birtokba. A híd északi oldalán az építési munkálatokat a közismert Strabag cég végzi, egy 12,4 kilométer hosszú szakaszt kell megépíteniük. A déli részen a görög Avax faladata a 18 kilométeres összekötőút megépítése.

A Pelješaci-híd építése ellen egyébként erősen tiltakoztak Bosznia-Hercegovina illetékesei, mivel állításuk szerint az építmény nemzetközi jogot sért. Szerintük a területüket megkerülő híd zavarja majd a hajózást a térségben. A horvát fél éppen ezért minden előírást betartva, egy laikus szemmel már-már túlméretezett híd építése mellett döntött, hogy a legnagyobb hajók is képesek legyenek behajózni a parányi bosnyák város, Neum kikötőjébe.














