Jó hangulatú hagyományos sakktorna

170
08-sakkturn

KARANCS – A karancsi borász, Szabó Attila minden évben főszervezője a már hagyományos nemzetközi sakktornának, az ideire múlt pénteken került sor az ún. etnofaluban.

Egyik kedvenc hobbija, a sakk iránti szeretete adta az ötletet Szabó Attilának, hogy egy sakktornát szervezzen szülőfalujában. Az elmúlt évek alatt hagyományt teremtett a tornával, így minden évben sor kerül rá. Attila a Vinogradar  Sakk-klub tagjaként hódol ennek a nagy múltra visszatekintő sportnak.

Múlt péntek délután több mint negyven játékos gyűlt össze Karancson, hogy eltöltsön néhány kellemes és izgalmas órát a fekete-fehér tábla előtt.

– Idén is szép számban gyűltünk össze. Rajtunk és a pélmonostoriakon kívül részt vett a tornán egy rangos  magyarországi  csapat,  valamint mohácsi és zombori játékosok is. A torna győztese a Pélmonostor Sakk-klub lett, akik erre az alkalomra egy nagymesterrel erősítettek – tudtam meg a főszervezőtől, Szabó Attilától.

A találkozó csak a hajnali órákban ért véget, hiszen vacsorára is sor került, és cigányzenekar szórakoztatta a résztvevőket.