Jó borokkal büszkélkedhetnek a gazdák Márton napján

332
_DSC0923

Szeptember 11-re, Márton-napra kiforr az újbor, ilyenkor már megmutatkozik az egész éves fáradozás gyümölcse. Valóban jó év az idei, különösen a tavalyihoz képest, de nem olyan kiváló, mint ahogy azt a médiában híresztelték – mondja Gerstmajer Mihály vörösmarti termelő.

Dugonics András 18-19. századi piarista szerzetes és író szerint a bornak Szent Márton a bírája, tehát ezen a napon a bort mindenképpen meg kellett kóstolni. A must ekkorra borrá változik, az egész évi fáradozás gyümölcse ekkor mutatkozik meg, az eredménnyel pedig szívesen dicsekednek a gazdák.
Van is mivel dicsekedniük, hiszen az idei időjárási viszonyok sokkal kedvezőbbek voltak a tavalyinál, így a hozamok is jobbak voltak.
– Sohasem bocsátkozom jóslatokba, a mennyiséget mindig szüret után mérem, nem pedig akkor, amikor a szőlő még a tőkén van, így sohasem csalódom a termésben – mondja Gerstmajer Mihály.
Hozzátette, mindig az a kérdés, hogy melyik évhez viszonyítjuk a termést. A tavalyi évhez képest valóban remek év az idei, de nem olyan kiváló, mint ahogy azt a média elhíresztelte.
– A korai fajták – a tramini, a szürkebarát és a chardonnay – magas cukorfokúak, a savtartalmuk viszont gyengébb a vártnál. A késői fajtáknak, az olaszrizlingnek és a rajnai rizlingnek pedig nem tett jót a kéthetes eső, hozzájárult, hogy erősen rothadásnak indultak. Aki még eső előtt leszüretelte, annál a cukorfok és a sav is gyengébb lett – mondja a borász.
Ő eső után szüretelt. Mint mondta, bár az eső nem tett jót a termésnek, elégedett az idei borokkal.
Kérdésemre, hogy tartanak-e Márton-napi újborkóstolót, elmondta, vidékünkön nem jellemző ennek a hagyománynak az ápolása. A Gerstmajer pincészetben is Vince-napkor szoktak nagyobb szabású kóstolót rendezni, de pincészetük ajtaja más alkalmakkor is nyitva áll, aki szeretne, betérhet hozzájuk egy-két pohárkára.

 

{fcomments}