Jankovics: A 2020-as állami költségvetés közösségünkre vonatkozó része optimizmussal tölt el bennünket

0
58

Múlt hét csütörtökön a horvát szábor 80 képviselője megszavazta a 2020-as állami költségvetést, amely rekordösszegű, a legnagyobb Horvátország eddigi történetében. A vita majdnem két napig tartott, és az ellenzék 324 módosító javaslata közül egyik sem kapott többségi támogatást, így a parlament az eredeti, a kormány által előterjesztett változatot fogadta el.

– Én is azon képviselők közé tartozom, akik támogattuk a kormány által előterjesztett állami költségvetést. Elsősorban azért, mert a HMDK nevében a mandátum legelejétől támogatom a Plenković-kormányt, másodsorban pedig amiatt, mert egyértelmű gesztusok vannak benne a nemzeti kisebbségek, köztük a horvátországi magyarság felé is. Az országos Kisebbségi Tanács rendelkezésére bocsátott összeg elérte a „történelmi” maximumot, több mint 20%-kal emelkedett a 2019. évihez képest, ami azt jelenti, hogy azon egyesületeink, amelyeknek jók a programjaik, és a támogatást korábban arra költötték, amire kapták, jövőre még több pénzre számíthatnak. Emellett a horvát művelődési minisztérium is nagyobb összegekkel fogja támogatni a közösségünk számára fontos projekteket, mint bármikor korábban. Kifejezetten optimista vagyok 2020-szal kapcsolatban – nyilatkozta lapunknak Jankovics Róbert, a horvátországi magyarság parlamenti képviselője