Ivo Sanader egyelőre nem hagyhatja el a börtönt

282

Annak ellenére, hogy a horvát legfelsőbb bíróság múlt csütörtökön megszüntette Ivo Sanader ellen az elsőfokú eljárást a Fimi Media-ügyben, és a vádlott a 12,4 millió kúna óvadék megfizetését is vállalta, a volt kormányfő még mindig nem hagyhatta el a börtönt, ahol már 3 és fél éve előzetes letartóztatásban van – közölte az Index.hr internetes portál hétfőn.

Jóllehet Sanader ügyvédei két ingatlant is felajánlottak óvadék gyanánt – ezek értéke szerintük meghaladja a 12,4 millió kunát -, a bíróság nem találta teljesnek a dokumentációt, és nem engedélyezte a volt kormányfő szabadlábra helyezését.
Ivo Sanader ügyvédei szerint a bíróság megpróbálja elhúzni a volt kormányfő szabadon bocsátását.
Krešimir Devčić, a megyei bíróság szóvivője még múlt pénteken újságíróknak azt mondta, hogy a bíróság áttanulmányozta azt az anyagot, amelyet Sanader védőügyvédei nyújtottak be, de hiányosságokat talált benne. Ezért a dokumentáció kiegészítésére utasította az ügyvédeket, és csak ennek megtörténte után hoz döntést arról, hogy Sanader elhagyhatja-e a börtönt – mondta.

{fcomments}