Ítéletidő volt Vörösmarton és Csúzán

170

Augusztus 4-én ítéletidő csapott le Csúzára és a szomszédos Vörösmartra. Az özönvízszerű esőt jégverés és orkán erejű szél kísérte, mely egész erdőket tarolt le. A viharban személyi sérülés szerencsére nem történt, de az anyagi kár jelentős.

Múlt kedden délután 16 óra magasságában sötét fellegek lepték el az eget a Drávaszög felett. Sejteni lehetett, hogy rossz idő készül, azt azonban nem gondolta senki, hogy az elmúlt évtized legnagyobb vihara sújt majd le a térségre.

Az ítéletidő első hulláma nem sokkal 16 óra után csapott le Csúzára és Vörösmartra. Ekkor nem egészen 10 perc alatt több mint 40 liter eső esett, amit orkán erejű szél és jégeső kísért, a jégdarabok szőlőszem nagyságúak voltak. A szél tetőket rongált meg és fákat döntött ki. A legnagyobb kár a Duna vörösmarti holtága mentén levő erdőt érte, ahol több parcellát is teljesen letarolt. A második hullám egy órával később érkezett, igaz, az már csak özönvízszerű esőt hozott.

A nap végére a házi mérőedények adatai szerint Vörösmarton mintegy 90, Csúzán pedig helyenként 120 liter eső hullott négyzetméterenként. A sok csapadék elárasztotta az utcákat, mivel a vízelvezető-rendszer nem volt képes ellátni feladatát. Az utakon hömpölygő víz és a sár a közlekedést szinte teljesen megbénította. A nagy esőben egy autó le is robbant, mivel a motorját ellepte a szurdokokból kiáramló víz. A legrosszabbul azok a családok jártak, amelyek közvetlenül a part alatt laknak. Az ő udvaraikat elárasztotta a sár, mely néhol térdig ért, és csak az ajtók eltorlaszolásával tudták megakadályozni, hogy az bejusson a házakba.

Az idősebbek sem emlékeznek ilyen időre

Májer Juliannát vörösmarti otthonában érte a vihar. A felhőszakadás során beázott a háza teteje, és a mennyezet egy darabja is leszakadt. A ház előtti úton megállt a víz, az arra közlekedő autók pedig sárral fröcskölték be a lakóépület falát is.

– Azelőtt is volt nagy eső vagy erős szél, ám olyanra, hogy ilyen mértékű lett volna a pusztítás, én nem emlékszem. Kitörte a szél a gyümölcsfáimat és a mennyezet is beázott, attól félek, hogy teljesen leszakad. A dombról rengeteg víz folyt le az utcára, amely megállt a ház előtt, és az arra közlekedő autók és kamionok szinte a tetőig felfröcskölték a sarat – mondta Májer Julianna, aki hozzátette, nem tudja, ki fogja letakarítani a háza elejét, de attól fél, hogy rá fog maradni.

A vihar az épületekben is kárt tett

Az orkán erejű szél több épületben is nagy károkat okozott. Megbontotta több lakóház és a vörösmarti katolikus templom tetőszerkezetét is, sőt egy régi górét teljesen le is döntött. Több házra is fa dőlt, ami szintén nagy károkat okozott. Raucher Emma Vörösmart központjában álló házára egy öreg fenyőfa dőlt rá, amit a tűzoltóknak kellett eltávolítaniuk a tetőről.

– Nagyon megijedtem, amikor láttam, hogy a szél ezt a hatalmas fenyőfát tövestül kitépte és rádöntötte a házamra. Szerencsére a tűzoltók gyorsan kijöttek és segítettek, ezért nagyon hálás vagyok nekik – mondta Raucher Emma, aki hozzátette, most a legnagyobb problémája az, hogy meg kell javítania a tetőt és el kell takarítani a fa maradványait.

A gyümölcsösöket sem kímélte a jég

A szélvihart és az esőt jég is kísérte, ami nagy károkat okozott a szőlészeknek és a gyümölcstermelőknek. A helyenként dió nagyságú jég elverte a termés jelentős részét, sőt a szél sok helyen a gyümölcsfákat is kitörte. Tarnaiék Vörösmarton található gyümölcsösében is nagy a kár.

– Ez a vihar inkább nevezhető tornádónak. Nagyon erős volt a szél, mely inkább szívóhatást fejtett ki, leszakítva a teraszajtónkat is. A gyümölcsösökben is nagy kárt tett, a termés jelentős része a földre hullott, több fa is kidőlt, a jég pedig elverte a fán maradt gyümölcsöket, ezért a kár hatalmas – mondta Tarnai Attila.

Csúzán a legnagyobb gondot a sok víz okozta

Csúzán szerencsére nem pusztított akkora szél, mint Vörösmarton, azonban a nagy mennyiségű víz mindenhova befolyt. A hömpölygő víztömeget sehol sem tudták elnyelni a csatornák, de a legrosszabbul azok jártak, akik közvetlenül a part alatt laknak. A házak felett már évekkel ezelőtt beszántották az árkokat, ezért a csapadék egyenesen az udvarokba zúdul.

– Évek óta folyamatos probléma nálunk, hogy az eső lehozza a sarat a dombról, egyenesen az udvarba. Ez már kisebb esőzésekkor is így van. A mostani eső akkora volt, hogy térdig érő sarat zúdított az udvarunkra, és ha nem torlaszoljuk el a ház ajtaját, akkor a szobákba is befolyt volna – mondta felháborodottan Molnár Irén, aki hozzátette, a mostani esőzésben a part több darabja is leszakadt, és fél, hogy ha nem kezdenek vele valamit, akkor tovább fog omlani.

Több mint 700 hektárnyi erdő pusztult el

A Horvát Erdészet (Hrvatske šume) vörösmarti gazdálkodási területét sújtotta legkeményebben a vihar. Mintegy 700 hektáron pusztult el részlegesen az erdő, ám a károk pontos mértékéről majd csak a terep teljes bejárása után lesznek adatok.

– A vihar sok kárt okozott az erdőben, a szél többszáz éves fákat is kidöntött. A leginkább a nyár- és fűzfák sérültek, de sok nyírfa és tölgyfa is elpusztult. Most az elsődleges feladatunk az, hogy megtisztítsuk az erdei utakat, mert amíg ez nem történik meg, addig nem tudjuk rendesen megközelíteni a katasztrófa sújtotta övezet bizonyos részeit, így hát pontos információink sincsenek egyelőre a károk nagyságáról – mondta Radomir Putnik, a kiskőszegi erdészeti központ vezetője, aki hozzátette, nagy probléma továbbá, hogy a Duna vízállása növekszik, és várhatóan hamarosan elönti majd az érintett területet, amely emiatt hosszú ideig megközelíthetetlen lesz.