Ismét kötelező lesz az iskolaköpeny?

593
06-uniformis

A rendszerváltás a diákok életében is nagy változást hozott, nem kellett többet iskolaköpenyt hordaniuk, letűnt a formaruha korszaka. Most viszont egyre gyakrabban lehet arról hallani, hogy egy-egy ország ismét kötelezővé tenné az iskolai egyenöltözetet, ami lehet, hogy a mai diákoknak már furcsának tűnik, holott vannak országok, ahol évszázados hagyományai vannak ennek, sőt megtisztelő ilyent hordani. Hazánkban nemrég a Tanulók Nemzeti Tanácsa nyílt levélben kérte az iskolai formaruha újbóli bevezetését.

Egy 12 évés diáklányt azért molesztáltak társai, mert nem márkás farmernadrágban jár az iskolába, egy másik diákot azért cikiznek folyton, mert az autópiacon vásárolt felsőt hord: ilyen esetek mindennaposak az iskolákban, ezért is tartja a Tanulók Nemzeti Tanácsa az iskolai egyenruha bevezetését fontosnak.

Iskolai egyenruhák
Az iskolai egyenruha a világ sok országában nagyon jól működik, ahol nem tartják a múlt rendszer egyik mumusának, mint a volt szocialista országokban, hanem az évszázados hagyomány részének.
A tanintézményre jellemző formaruhának fontos szerepe volt/van egy-egy iskola életében. Az uniformis jelkép és üzenet is egyben: kifejezi a diákok összetartozását, és azonosságtudatot ad, a külvilág számára pedig megmutatja viselője státusát is, vagyis az iskola hírnevén keresztül akár a tanuló társadalmi és szociális helyzetét is leképezheti.
A katonai iskoláknak általánosan elfogadott velejárója az uniformis, de a különböző egyházi iskolákban is meghatározó elem volt az egyenruha: korábban sok katolikus iskolában reverendaszerű öltözéket viseltek a tanulók, ezzel is kifejezve a rendhez való tartozásukat és vallás iránti elkötelezettségüket. Azonban manapság már nem ezt az irányzatot követik az egyházi iskolák – bár a kötelező formaruha sok helyen megmaradt, de nem csak ezeknél az intézményeknél van hagyománya az uniformisnak. A nagyhírű, és az itthon ismeretlen angol iskolák is szinte egytől egyig ragaszkodnak tradicionális egyenruhájukhoz: lányoknak sötét szoknya, fiúknak sötét nadrág, fehér blúz/ing és az elmaradhatatlan nyakkendő. A színek egy bizonyos határon belül persze változhatnak, és szolid, kockás minta is díszítheti a ruhát, de az egyszerű vonalvezetés állandó.

Jó ötlet, de nehezen megvalósítható
Varga Erna magyar tanügyi főtanácsos jó ötletnek tartja az iskolai egyenruhákat, mert így nem az lenne a fontos, hogy ki milyen márkájú ruhát visel, ám szerinte sokan a szocializmust kezdenék kapásból emlegetni. Holott inkább a nagy múltú angol iskolákat vehetnénk követendő példának, ahol megtiszteltetés egy-egy iskola uniformisát viselni.
– A gyerekek már kis korban szeretnek divatozni, így szerintem nem egykönnyen lehetne ezt nálunk megvalósítani – mondja Varga Erna.
Az egyik horvát napilap által megkérdezett iskolaigazgatók is jó ötletnek tartják, mert így az egyenruháknak köszönhetően látható lenne az is, hogy ki melyik iskolába jár.
Ezt a véleményt osztja Lisztovits Attila, a laskói iskola igazgatója is.
– Ha az egyenruhákat a szülők költségére kellene megvenni, akkor szerintem a mi iskolánkban ezt nem valósíthatnánk meg, ha viszont ezt állami támogatásból oldanák meg, minden bizonnyal mi is az iskolai uniformis bevezetése mellett döntenénk. A nagyobb diáklányok már szeretnek divatozni, ami az iskolai előírásoktól igencsak eltér, így mindez egy formaruhával kiküszöbölhető lenne – mondja Lisztovits Attila.
Volt olyan iskola is, ahol már felmérést is készítettek, és a többség (68 százalék) az iskolai egyenruha bevezetése mellett döntött, így lehet, hogy hamarosan nálunk is egyenruhás diákokkal találkozhatunk az utcán.