Ismét egy nagyszerű szezont zár a pomeri Kulturális Központ

93

A dályhegyi Petőfi Sándor Kultúregyesület népi tánccsoportja Pomerben gyakorolt az őszi fellépésekre, majd az eszéki Zrínyi Magyar Kultúrkör csapata táborozott itt: ők voltak a pomeri Kulturális Központ idei utolsó vendégei.

Idén második éve, hogy a pomeri Salamon Király Magyar Nyelvi és Kulturális Központ táborozási lehetőséget biztosít tánccsoportjaink számára.

Múlt héten a dályhegyi Petőfi Sándor Kultúregyesület együttese gyakorolhatta táncait a Kulturális Központban.

– Mindennap tartottunk próbákat, táncosaink magukkal vitték a népviseleteket is, mert fontosnak tartjuk, hogy „szokják” a díszes, de a hétköznapinál jóval súlyosabb gombosi viseletet, megszerezve a szükséges kondíciót, amira nagy szükség lesz, szeptemberben ugyanis minden hétvégére jut fellépés, vendégszereplés, a csúzai szüreti fesztivállal kezdődően – nyilatkozta lapunknak Hugyik Imre, a dályhegyi kultúregyesület vezetője. Hozzátette, gyakorolták legújabb, sárközi, Duna menti koreográfiájukat is, ami közel áll hozzájuk, hiszen Dályhegy is Duna-parti település. 

A dályhegyi fiataloknak egy kis szórakozásra, fürdőzésre is volt lehetőségük, jól érezték magukat a pomeri Kulturális Központban, de hajókiránduláson is rész vettek, a Brijuni (Brioni)-szigetekre látogattak el, megcsodálva a hely állat- és növényvilágát és kulturális örökségét is.

„Itt minden adott, hogy csapatként és színjátszó egyénként is fejlődjünk”

A dályhegyieket az eszéki Zrínyi Magyar Kultúrkör Dörömb Gyermekszínjátszó Csoportja követte Pomerben. Ez a csoport képezi a közel ötventagú egyesület tevékenységének jelentős részét, amely az idei XV. Bácsfeketehegyi Gyermekszínjátszó Műhelytalálkozón az Árgyélus királyfi és Tündérszép Ilona című darabjával ezüst minősítést szerzett. A díjnyertes előadást hazai közönség előtt is bemutatták már, a Zrínyi Magyar Kultúrkör által szervezett horvátországi magyar gyermekszínjátszók találkozóján, Eszéken.

– Táborozni mindig nagy kaland és nagy lehetőség is. A fejlődés mindig sokkal hatékonyabb, a megtanultak mindig sokkal mélyebbre mennek, ha az elsajátítás boldog, önfeledt környezetben zajlik.  Ezt a pomeri Salamon Király Központ párját ritkítóan valósítja meg csodálatos környezetével, felszereltségével – itt minden adott, hogy csapatként és színjátszó egyénként is fejlődjünk – mondta lapunknak Ferenczy Nikolett, a Dörömb Gyermekszínjátszó Csoport vezetője.

A pomeri Salamon Király Magyar Nyelvi és Kulturális Központ tavaly július közepén nyitotta meg kapuit a táncegyüttesek előtt, és már akkor, másfél hónap alatt 6 csoport összesen 100 résztvevővel tánctáborozhatott az Isztriai-félszigeten. Az idei idény már június második felében megkezdődött, s eddig összesen 10 csoport használhatta a központot.