Kezdőlap Hírek Magyarságunk Irány a szólótáncverseny!

Irány a szólótáncverseny!

251

Kiskőszegi tánccsoportunkból egy pár részt vehet a Dél-dunántúli Regionális Gyermek Szólótáncversenyen, melyre továbbképzés során készülnek fel. A megmérettetés jó lehetőség a fiatal táncosoknak a fejlődésre és ösztönzőleg hat a kiskőszegi tánccsoport többi tagjára is.

Bátai Rita és Lieszkovszky Tamás koreográfusok 2017-ben kezdtek foglalkozni a kiskőszegi HMDK-alapszervezet Liliom ifjúsági tánccsoportjával, melyet az általános iskola felső tagozatosai alkotnak.

A táncosok sokat fejlődtek az eltelt idő alatt, elsajátítottak egy koreográfiát, illetve a sárközi motívumokat olyan szinten, hogy improvizatív módon is tudnak táncolni.

A csoport egyik szekciójából egy táncospár lehetőséget kapott a Dél-dunántúli Regionális Gyermek Szólótáncversenyen való részvételre, melyre márciusban kerül sor. Január 19-én felkészítő továbbképzést tartottak Szekszárdon (Magyarország) a résztvevőknek, mely a benevezett táncosok és oktatóik elméleti és gyakorlati felkészítését is magába foglalta.

– Mivel az ifjúsági tánccsoport fiataljai gyorsan fejlődnek, úgy gondoltuk, érdemes volna megmutatniuk az elsajátított tudást nagyobb közönség előtt is, a szólótánc-versenyen, amely a felkészítési, képzési folyamaton való részvétel miatt is hasznos – nyilatkozta lapunknak Lieszkovszky Tamás koreográfus, hozzátéve, azt is fontosnak tartják, hogy megmutassák, a horvátországi magyarok is őrzik a magyar néptánchagyományt. 

A Liliom tánccsoportból Kovács Attila és Virág Lilla kaptak lehetőséget a szólótáncképzésen és –versenyen való részvételre.

– Örömmel fogadtuk meg koreográfusunk javaslatát, mert úgy véljük, a részvétel jó fejlődési és tapasztalatszerzési lehetőség a páros számára, ezenkívül bízunk benne, hogy ösztönzőleg hat a többi táncosunkra is – nyilatkozta lapunknak Sipos Krisztina, a kiskőszegi HMDK-alapszervezet titkára.

Kiskőszegi tánccsoportjaink sokat fejlődtek az utóbbi években, jelentősen nőtt taglétszámuk, összesen 31 fiatal táncol két szekcióban. Az egyesület vezetői örülnek, hogy lesz utánpótlása a Kiskőszegi Kisasszonyok és Legények felnőtt táncegyüttesnek, és annak is, hogy hasznos elfoglaltsággal köthetik le falujuk fiataljait.

Hirdetés