Ingyen lakás a szegényeknek

379
bf-lakasok

Egy labini befektető, Željko Diuć a bürokrácia útvesztői miatt már négy éve nem tudja eladni isztriai lakásait, ezért úgy döntött, hogy az üresen álló új lakásokat a szegények rendelkezésére bocsátja a nyár folyamán, esetleg hosszabb időre is, méghozzá ingyen.
Az üzletember 17 lakást épített négy évvel ezelőtt, majd közvetlenül a munka befejezése előtt kapott egy levelet, amelyben az állt, hogy a területen gondok vannak a vízvezeték-hálózattal. Emiatt a hálózat üzemeltetőjével négy éve perben állnak, a lakásokat viszont így nem tudja eladni, ezért döntött úgy, hogy a szegények használhatják őket. Mivel a vízellátás akadozik, a „kényszerlakóknak” be kell vezetniük egy zuhanyozási rendet, ami nem is lesz olyan nehéz, hiszen az épület a tengertől húsz-egynéhány méterre fekszik csupán – olvashattuk a Danas.hr internetes oldalon.