Vince napja régen a szőlő- és bortermelők ünnepe volt. A január 22-i hagyományokat ma már egyesületeink körében is ápolják: kolbászt sütnek, bort kóstolnak, felelevenítik a termésjósló népszokásokat.
Kiskőszeg
A Báni-hegy oldalán fekvő Kiskőszegen (Batina) régen sokan termesztettek szőlőt, legtöbb házhoz borospince is tartozott. Ennek emlékét ma a kulturális hagyományaikban őrzik a falu lakosai: egyik legnagyobb rendezvényük az őszi szüreti fesztivál. A Vince-napi szokásokat székházuk udvarában ápolják, idén is szép számban összegyűltek, hogy tüzet gyújtsanak, kolbászt és szalonnát süssenek, és természetesen bort is kóstoltak.

Sepse
A HMDK sepsei alapszervezetének székházához borospince, valamint egy szőlőskert is tartozik, amelyet közösen művelnek és minden, a szőlőműveléshez köthető hagyományt is ápolnak, hogy a fiatalabbakkal is megismertessék azokat. Az egyesület tagjai szombaton „vincéztek” székházuk udvarában. Itt sem maradtak üresen a nyársak és a poharak. Az egyesület tagjai meggyőződhettek róla, jól sikerült a tavalyi bor, és bíznak benne, hogy az idei terméssel is elégedettek lehetnek majd.

Bellye
A bellyei HMDK-alapszervezet tagságából többen is a hegyaljai falvakból kerültek Bellyére, így minden évben felelevenítik a Vince-napi hagyományokat. A székházuk udvarában gyűltek össze nyárson sütni, bort kóstolni. A jó hangulatú társalgás során a tagok visszaemlékeztek az évtizedekkel korábbi Vince-napokra is.

Vukovár
A vukovári magyarok a Vince-nap alkalmából valamennyi ismert szokást felelevenítik. Így tettek idén is: volt termésjóslás, „Vince-vesszőt” metszettek, amelyet vízzel teli üvegbe tettek, borral is meglocsolták a tőkét és kolbászt aggattak a szőlőlugasra, ami ugyancsak a népszokás részét képezi.
















