Ifjúsági vezetőképző tanfolyam Pag szigetén

124
08-pag-3

Pag – A hétvégén került sor a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége által szervezett ifjúsági vezetőképző tanfolyamra Pag szigetén. A továbbképzésnek 13 résztvevője volt.

Az Adriai-tenger egyik szigete, azon belül pedig a Magyarországi Horvátok Képzési és Üdülési Központja volt a HMDK által szervezett, a Bethlen Gábor Alap által támogatott tanfolyam helyszíne, amelyre a múlt hét végén került sor.

A Pag-szigeti, csütörtöktől vasárnapig tartó képzésre azok a horvátországi magyar fiatalok pályázhattak, akik fontosnak tartják az ifjúság érdekeinek az érvényesítését, és szívesen vennének részt fiataloknak szóló programok szervezésében. A programnak összesen 13 résztvevője volt. A képzést a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat Dél-Dunántúli Regionális Ifjúsági Szolgáltató Irodájának két munkatársa vezette. Az ún. tréningeken foglalkoztak az egyéni kommunikációs stílusokkal, a konstruktív közös gondolkodással és alkotással, konfliktuskezeléssel, az érvelési technikákkal, döntéshozatali mechanizmusokkal stb.

– Rendkívül hasznosnak éreztem a tanfolyamot, sok új technikát tanultunk, amelyeket a jövőben szeretnénk majd hasznosítani. Emellett természetesen a kikapcsolódásra is jutott idő, hiszen fürdéssel és városnézéssel töltöttük ki a képzések közötti szüneteket – nyilatkozta lapunknak Déra Nándor, a tanfolyam egyik résztvevője.

A képzésen résztvevő fiatalokra a jövőben érdekvédelmi tevékenység végzésében lehet számítani, valamint a szervezők remélik, hogy aktívabban bekapcsolódnak a HMDK egyesületeinek a munkájába is.

08-pag-2