Több háznál ma is hagymahéjjal színesítik a húsvéti tojást, és néhányan még megszenteltetik az ünnepi asztalra kerülő ételt. Sok fiatal újra felfedezte és ápolja a locsolkodás hagyományát. Idősebb olvasóinkkal beszélgettünk ezekről a húsvéti szokásokról, melyek nélkül régen sem volt, és ma sem ünnep az ünnep, hiszen népi kultúránk részét képezik. Éppen ezért ápolásuk magyarságunk magtartását is segíti.
A húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe, amikor is Jézus Krisztus feltámadására emlékezünk. Számos népszokás, hagyomány is kapcsolódik az ünnepkörhöz, melyek jelentős része nem épült be a keresztény vallás rítusaiba, hanem azzal párhuzamosan mint falusi közösségek ünnepi szokásai maradt fent.
Legfontosabb eleme a tojás, az ősi termékenység-szimbólum, amely a világ szinte összes népénél fellelhető, a kereszténységben pedig a feltámadás jelképévé vált. A tojásfestés a régebbi időkben nem kis ügyességet kívánt. A legegyszerűbb és mégis mutatós megoldás a levél és hagymahéj felhasználásával készült díszes tojás volt.
Tojásfestéskor is a természethez fordultak
A pélmonostori Bábli Mária a tojásfestésről mesélt nekünk, amit a gyerekektől elrejtve végeztek. Mint mondta, ez általában addig működött, amíg a gyerek iskolába nem kezdett járni, ahol már „felvilágosították“ egymást a Jézuskát és a húsvéti nyuszit illetően.
– A régiek mindig a természethez fordultak, ez a húsvéti tojásfestésben is így volt. Színezőanyagnak hagymahéjat, a mintázat kialakításához pedig különböző, szép formájú leveleket használtak. A leveleket a tojásra tették, amit valamikor rongyba, később nejlonharisnyába kötöttek, és hagymahéjat raktak a főzővízbe. Ettől szép, sárgás-narancssárgás színt kap a tojás, attól függően, mennyi ideig van a vízben – mondta Bábli Mária.
Ezt a technikát a szlavóniai Dályhegyen is alkalmazták és használják ma is, ahol a nagyhét már a húsvéti készülődés jegyében telik.
Bodrik Margittól megtudtuk, nagypénteken készítik a süteményt és ekkor áztatják be a sonkát, amit nagyszombaton főznek meg, akárcsak a kolbászt. A tojást Margit néni elmondása szerint a sonka levében kell főzni, így sokkal ízletesebb lesz, végül pedig szalonnával bedörzsölve fényesíthető. Ez kerül az asztalra, a gyerekek ajándékába, és a locsolók is ebből kapnak.
Egy húsvétvasárnapi ebédhez kapcsolódó szép hagyomány
Margit néni elmondta, régen az egész család részt vett az ünnepi misén, és megszenteltették a templomban az ételt, ami a húsvéti asztalra került.
– A család az ünnepi asztalnál együtt mondta el a Jöjj el, Jézust, majd az apa felszeletelte a tojást annyi felé, ahányan voltak a családban, annak jeléül, hogy a sors, ha széjjelszórja a famíliát, Isten segítségével találkozni fognak a tagjai – mesélte Margit néni, hozzátéve, a tojást még mindig annyifelé darabolják férjével, ahány tagú a család, még ha nincs is mindig mindenki ott az asztalnál.
Megjegyezte, idén szerencsére hazalátogatnak szeretteik, ezért bőséges ebéddel készül.
Locsoltak régen és ma is
Húsvét másnapja, húsvéthétfő a fiatalok ünnepe volt – írja Lábadi Károly a Drávaszögi népi kalendáriumban. Ez Dályhegyen is élő hagyomány. Húsvéthétfőn a legények lovas kocsival, zenészek kíséretével mentek locsolni a lányokat.
– Literes üvegbe töltöttek vizet, egy kis kölnit, fehér ruhadarabbal bekötötték az üveg száját, úgy locsolták a lányokat – emlékezett vissza Margit néni.
Örül, hogy falujában még mindig vannak fiatalok, akik ápolják a szép szokást. Egy locsolóverset is megosztott velünk. Így hangzik: „Zöld bokorból fehér nyuszi ugrott ki, jelenti, hogy lányokat kell locsolni. Rágondoltam szerelmemre, el is indultam húsvétot köszönteni: piros tojás, fehér nyuszi, szabad-e a szép lányokat meglocsolni?“
Az újbezdáni Zadravec Aranka ekképpen emlékszik a húsvéthétfőhöz kötődő szokásra.
– Minden húsvétkor meglocsoltak bennünket, hogy frissek maradjunk. Szöktünk a fiúktól, akik csapatostul jártak, kölnis vízzel vagy vödrökből öntöztek, mi pedig csuromvizesek lettünk. A locsolásért tojást adtunk cserébe – tudtuk meg Aranka nénitől.
Hozzátette, míg falujában a májusfaállítás élő hagyomány, a locsolkodás kiveszőben van, ami sajnálattal tölti el. Mint ahogy az is, hogy egyre kevesebben járnak templomba az „ünnepek ünnepén“. Hiszen náluk általában az egész család elment a misére. Aranka néni megjegyezte, édesanyja, aki ma 97 éves – a falu legidősebb lakosa, aki ráadásul még mindig kertészkedik –, a templomba már nem jár el, viszont otthon imádkozik és végignézi az ünnepi mise közvetítését a tévében.
A húsvéti hagyományok ápolásával megmaradás-unkért is teszünk
Élnek tehát húsvéti szokásaink, melyek fontosságával, szerepével kapcsolatban Bábli Mária fejtette ki véleményét.
– Jó, hogy nem hagyjuk feledésbe merülni a húsvét ünnepéhez kapcsolódó népszokásainkat, és hogy vannak olyan fiatalok is, akik ragaszkodnak ezekhez, továbbörökítik őket, ami egyben magyarságunk megmaradását is szolgálja – mondta Mária asszony.
