Többhetes halasztás után vasárnap végre sikerült megrendezniük a nagy népszerűségnek örvendő családi napot Harasztiban, ahol a Haraszti Ifjúsági Egyesület (HIE) által szervezett program egy délutánra összehozta a falu apraját-nagyját.
A Haraszti Ifjúsági Egyesület 2016-ban jött létre, azóta meghatározó szerepet tölt be a falu életében. Számos programot szervez, és a jótékonykodásra is nagy hangsúlyt fektet.
Csiszár Norbert, a HIE elnöke elmondta, programjaikkal igyekeznek színt vinni falujuk lakóinak életébe: húsvéti és adventi összejöveteleket tartanak, éltetik a májusfaállítás szokását, kézműves foglalkozásokat, kiállításokat is szerveznek, aktív képzőművészeti szekciójuk is van.
A legnagyobb és mára a vidék legismertebb rendezvényévé vált az általuk szervezett Haraszti Fesztivál. Három évvel ezelőtt pedig úgy döntöttek, hogy egy családi napot is tartanak, amiből szintén sikerült hagyományt teremteniük, és nagy népszerűségnek örvend, mert nemcsak a családtagokat hozza egymáshoz közelebb a játék és kikapcsolódás által, hanem az egész közösséget.
Az idei családi napot eredetileg a kora őszi időszakra tervezték, de az időjárás és egyéb programok miatt csak a hétvégén kerülhetett rá sor.
– Úgy látjuk, hogy a gyerekek egyre kevesebbet játszanak. Szerettük volna egy kicsit elvonni a figyelmüket a számítógéptől, és megismertetni velük a régi, népi játékokat, kedvet ébreszteni bennük a társasági időtöltésre. Ezt ha egy napra is, de sikerült elérnünk. Kicsik és nagyok most is jól szórakoztak, egy kellemes vetélkedésben és játékban gazdag délutánt töltöttünk el együtt – mondta Csiszár Norbert, aki hozzátette, a különböző versenyszámok győzteseit érmekkel és édeségekkel is motiválták.
A haraszti családi napot a zágrábi Kisebbségi Tanács támogatásából valósították meg.