Idén is megrendezték az összmagyarság legjelentősebb gazdasági fórumát Budapesten

0
29

A CED Közép-Európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. és a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség a Külgazdasági és Külügyminisztérium szakmai támogatásával harmadik alkalommal rendezte meg a Kárpát-medencei gazdasági konferenciát és kiállítást. A rendezvényen a horvátországi magyarság is képviseltette magát. Jankovics Róbert a HMDK vidék- és gazdaságfejlesztési stratégiájának megvalósulásáról és eredményeiről beszélt, a CED eszéki irodájának köszönhetően az eseményen horvátországi magyar vállalkozások, borászatok is bemutatkozási lehetőséget kaptak.

– A magyar nemzet nem lehet sikeres összefogás nélkül, az ország szomszédjait be kell vonni a közös munkába – mondta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára megnyitó beszédében. Hozzátette: „Tehetünk bármit, ha nincs Szerbiával, Szlovákiával, Romániával és a többi szomszédos állammal valódi együttműködés”.

Jelenleg több mint 200 milliárd forint a folyamatban lévő, vagy a térségben már megvalósult fejlesztések értéke – mutatott rá az államtitkár. Ezek elsősorban a Kárpát-medence mezőgazdaságának fejlesztésére, összekötésére fókuszálnak, de egyéb iparágakat is érint. Pár éven belül kiépül az a négycsillagos turisztikai infrastruktúra, amely az egész Kárpát-medencét fel fogja helyezni a világ turisztikai térképére – fűzte hozzá.

Hangsúlyozta, az ország jó úton halad, hogy ledolgozza elmaradását. Míg pár éve csak 3 autópálya kötötte össze Magyarországot a szomszédjaival, mára 11 gyorsforgalmi határkeresztező kapcsolat kiépítése vagy tervezése zajlik. Éveken belül így 15-re emelkedik ez a szám – mutatott rá az államtitkár.

A harmadik Kárpát-medencei gazdasági konferencián és kiállításon mintegy 300 magyarországi és határon túli vállalkozás mutatkozott be a meghívott regionális és nemzetközi disztribútorok, nagykereskedők, viszonteladók előtt. A mintegy 2000 látogatónak lehetősége nyílt a közvetlen kapcsolatfelvételre, üzleti tárgyalások lefolytatására az állami és szakmai szervezetekkel és a regionális gazdasági élet meghatározó szereplőivel.

A CED eszéki irodájának köszönhetően az eseményen horvátországi magyar vállalkozások, borászatok is bemutatkozási lehetőséget kaptak.

A kétnapos Kárpát-medencei rendezvény első napján külön gazdasági tanácskozást is tartottak a határon túli magyar politikai vezetők közreműködésével. A határon túli gazdaságfejlesztési programok eredményei és jövőkép – a Kárpát-medencéből a világpiacra című kerekasztal-beszélgetésen részt vett Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség, Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, Menyhárt József, a Magyar Közösség Pártjának (Felvidék), Jankovics Róbert, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének, Horváth Ferenc, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség elnöke, valamint Kozma Mónika, a Pro Economica Alapítvány ügyvezető igazgatója és Csík László, a CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat NKft. ügyvezetője.