Idén is folytatódik az óvodai díj támogatása

Kárpát-medencei óvodafejlesztési program

0
61

A Nemzetpolitikai Államtitkárság 2016-ban indított nagyszabású Kárpát-medencei óvodafejlesztési programot, amelyben horvátországi szakmai partnere a Horvátországi Magyar Pedagógusok Fóruma (HMPF). A horvátországi program keretében már számos beruházás és pályázat megvalósult. Idén is pályázhattak a szülők óvodaidíj-támogatásra, melynek első részletét a napokban utalták át.

Pálinkás Krisztián, a HMPF irodavezetője lapunkat tájékoztatva elmondta, hogy az óvodai díj résztámogatására azok a szülők jogosultak, akiknek gyermeke magyar nyelvű óvodai nevelési programban vesz részt, és igényelte a támogatást.

– Az előző évhez hasonlóan most is három részletben történik az utalás. Az első részlet utalása (a 2018. év szeptemberétől decemberéig terjedő időszakra) február 13-án megtörtént. Ezer kúnás összegről van szó. Kérjük a szülőket, mielőbb ellenőrizzék, hogy megérkezett-e a támogatás, ha ez nem történt meg, azt jelezzék a 031 275 480-as telefonszámon vagy a pedagogus-forum@os.t-com.hr e-mail-címen – mondta Pálinkás Krisztián, aki hozzátette azt is, a további kifizetésekről is tájékoztatnak majd.

A támogatás, amely a minőségi magyar óvodai oktatást szolgálja, a Magyar Kormány Nemzetpolitikai Államtitkárságának Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Programja keretében, a Bethlen Gábor Alap közreműködésével valósul meg.