Húsvéti vásár Karancson

0
170
10-karancs-2

Karancs – Minden évben virágvasárnapon tartják Karancson a tavaszi vásárt, amelyen környékbeli kézművesek, borászok, falusi turizmussal foglalkozó személyek állítják ki termékeiket.

A korábbi napok szürkesége virágvasárnapra eloszlott, és az időjárás ragyogó napsütéssel örvendeztette meg a karancsi vásározókat. Immár hatodik éve annak, hogy az „etnofaluban” elkezdték szervezni az évszakhoz kötődő vásárokat, a tavaszit pedig mindig a húsvétot megelőző virágvasárnapon tartják. Ilyenkor a falubeli és a környékbeli termelők és kézművesek kiállítják portékáikat, amelyek kizárólag házi készítésűek lehetnek. Mézet, bort, savanyúságot, lekvárokat, süteményeket, kolbászt, szalonnát is kóstolhatott az, aki vasárnap ellátogatott Karancsra. De emellett kézzel festett húsvéti tojásdíszek, különböző dekorációk, kézimunkák, dísznövények, fából készült emléktárgyak is sorakoztak a standokon. Idén olyan különlegességekre is rá lehetett csodálkozni, mint az alkoholmentes pálinka, vagy éppenséggel a 14,5 kilós szalonna.

 

Krumpli, százféleképpen

A tavaszi vásárba látogatók meg is pihenhettek a nézelődés után. Akik megéheztek, azok például lángost, de az ételkülönlegességnek számító csíptetős pontyot is rendelhettek. Érdekes versenyre is sor került, amelyen a baranyavári Bosnyák házaspár is részt vett igazi magyaros ételekkel.

– A verseny „témája” az volt, hogy mi mindent lehet készíteni két kiló krumpliból. Mi lebbencslevest és krumplifánkot készítettünk, amivel ki is vívtuk az emberek elismerését. Természetesen a verseny mellett sok lekvárt, savanyúságot, különböző házi készítésű ínyencséget is hoztunk a vásárra – tudtam meg Bosnyák Ibolyától.

Az idei tavaszi vásár a Baranyai Turisztikai Közösség, a karancsi helyi választmány és a Baranyai Ház étterem szervezésében valósult meg, a sikerre való tekintettel pedig a jövőben is sor fog rá kerülni. A népi hagyományokat ápoló községnek ez az esemény is öregbíti a hírnevét.

10-karancs-3