Húsvéthétfői locsolkodás Csúzán: senki se maradt szárazon

0
154

A csúzai locsolkodás mindig nagy attrakció, melyen szívesen vesznek részt a falu fiataljai, legényei. Népviseletbe öltözve, lovas szekéren, zenés kísérettel látogatnak el a csúzai és vörösmarti lányokhoz, hogy megöntözzék őket, parfüm helyett természetesen vödörnyi vízzel, mint régen.

A drávaszögi Csúzán a húsvéti locsolkodás hagyománya mindig is élt, de mint a legtöbb helyen, itt is inkább csak a gyerekek jártak locsolni kölnivel, cserébe hímes tojást, csokit, aprópénzt kaptak. Talán tizenöt éve is annak, hogy a fiatalok ráéreztek e népszokás izgalmára, és szervezetten kezdték űzni. Pontosabban a Csárdás népi tánccsoport, valamint az Ács Gedeon Magyar Ifjúsági Egyesület tagjai kerekítettek komolyabb programot a locsolkodásból, amelyet azóta minden évben gyakorolnak. A csapatot ma már főként a fiatalok újabb korosztályaihoz tartozók alkotják, de itt vannak a régi tagok is.

A program egyik szervezője Fica János, a Csárdás elnöke idén is befogta a lovait, de Csicska Norbert is lovas szekérrel érkezett a faluközpontba. Ők szállították a népviseletbe öltözött locsolókat és a zenészeket. A csúzai locsolkodás mindig zenei kísérettel zajlik. A jó hangulatért ezúttal is Kurel Goran, Keresztes József és a gyerekeik alkotta banda felelt, a zenekar legfiatalabb tagja, Kurel Goran kisfia általános iskolás korú, aki csörgőjével kísérte a harmonikázó és szaxofonozó felnőtteket. A locsolkodás végéig húzták a magyar mulatóst és a nótákat, ami tökéletesen passzolt a csúzai és vörösmarti borokhoz. Nem csak Csúzát, de a szomszédos Vörösmartot is körbekocsikázták, és több helyen népviseletbe öltözve várták őket a lányok, itallal, süteménnyel, húsvéti sonkával kínálták a locsolkodókat. Volt olyan is, hogy véletlenül futottak össze lányokkal az utcán, természetesen azokat sem hagyták szárazon. A locsolóvers mindenesetre sohasem maradt el, a legények minden alkalommal elmondták rövid, rímbe szedett jókívánságukat, hogy a lányok „el ne hervadjanak”.

A locsolkodás utolsó helyszínén a lányok is locsolócsövet ragadtak, a vödrök mellett előkerültek a szódásüvegek, és egy vidám hangulatú vizes harc bontakozott ki a szebbik és az erősebbik nem képviselői között a csúzai faluközpontban. A locsolkodás a koradélutáni órákban véget ért, de a táncos-zenés program késő estig zajlott a csúzai ifjúsági otthonban.