Hungarikumok a vukovári magyarok székházának freskóján

30

A Vukovári Magyarok Egyesületének székháza egy újabb csodás falfestménnyel gazdagodott, a parkoló után a székház udvarának hátsó falát díszítették egy freskóval.

A Vukovári Magyarok Egyesületében már kb. négy évvel ezelőtt felvetődött, hogy mivel a parkolójuk melletti ház fala nagyon rossz állapotban van, valahogy rendbe kellene tenni. Így született meg egy csodálatos festmény, amely az anyaország és Vukovár városa közötti erős kapcsot ábrázol – ez a falfestmény azóta számos látogató kedvenc „fotósarka”. A látványos felújítás azonban itt nem állt meg: ezúttal a székház udvarának hátsó, 15 méter hosszú, rossz állapotban lévő falát borították be hungarikumok képével. Ez az a hely, ahol az egyesület Ízőrzői is tevékenykednek, itt készülnek a magyaros finomságok, így nem is volt kérdés, hogy a hagyományos magyar ételek kerülnek majd ki a falra is.

– Ugyanaz a vukovári festő vállalta ezt a feladatot, aki az első festményt is készítette, és aki ismételten nagyszerű munkát végzett, három héten át dolgozott. Köszönettel tartozunk parlamenti képviselőnknek, Jankovics Róbertnek a támogatásáért, amelynek révén ezt megvalósíthattuk – mondta Jakumetović Rozália asszony, a Vukovári Magyarok Egyesületének elnöke.

A hungarikumok olyan egyedülálló magyar értékek, amelyek méltán képviselik nemzeti identitásunkat, kreativitásunkat és hagyományainkat. Ennélfogva ezek kerültek a székház udvarának falára is, így láthatunk kürtőskalácsot, lángost, bográcsban fő a magyar gulyás, illetve a nyárson sült ételek képe is megtalálható rajta.

A festményt Krajinović Dario alkotta meg, aki gyermekkora óta rajzol, később váltott graffitire, de idővel belső terek falfestményeit is vállalta.