Horvátországi magyar ízek a gyomaendrődi halfőzőversenyen

181

Múlt pénteken rendezték meg a XXII. Nemzetközi Halfőző Versenyt Gyomaendrődön. Az Erzsébet ligeti eseménynek horvátországi résztvevői is voltak, a kopácsi HMDK-alapszervezet és a laskói Ifjúsági Szervezet tagjai is meghívást kaptak a versenyre.

Gyomaendrőd csendes, nyugodt alföldi kisváros Magyarország délkeleti részén. Egyedülálló természeti és kulturális értékeinek köszönhetően egyre több turista keresi fel nyaranta a 16 ezer lakosú Békés megyei települést. A református Gyoma és a katolikus Endrőd 1982-ben Gyomaendrőd néven egyesült, majd 1989-ben nyilvánították várossá. Az ország legtisztább vizű folyójaként ismert Hármas-Körös partján fekvő Gyomaendrőd nemcsak a horgászok és a vízisportok kedvelőinek paradicsoma, hanem híres gyógyvizének köszönhetően a gyógyulást keresők kedvelt úti célja is.

Itt rendezik meg 22 éve Békés megye egyik legrangosabb, patinás hagyományokkal bíró halas gasztronómiai ünnepét, a Gyomaendrődi Nemzetközi Halfőző Versenyt, amelyen most először horvátországi csapatok is megmérettették magukat.

A kopácsi HMDK-alapszer-vezet elnöke, Farahó Zsolt elmondta, a verseny egyik szervezője több éve részt vesz a Kopácsi Halásznapokon rendezett főzőversenyen, innen az ismeretség. Csapatuk egy gasztronómiai bemutatót is tartott, sokan voltak kíváncsiak a csíptetős ponty készítési folyamatára.

A kopácsiak az „egyéb halétel” kategóriában arany minősítést szereztek csíptetős pontyukkal, míg a laskói Ifjúsági Egyesület három kategóriában – egyéb hallé, egyéb halétel és dunai halászlé – kapott ezüst minősítést.