Horvátországi magyar csapat Magyarország egyik legnagyobb és legrangosabb böllérversenyén

236

Kéttucatnyi csapat versengett egymással a IX. Vas Megyei Gasztronómiai Fesztiválon, köztük az országos HMDK képviseletében a kopácsi alapszervezet alakulata. A magyar Agrárminisztérium a Vas Megyei Önkormányzattal és a Millennium Polgári Egyesülettel együttműködve hozta tető alá a rendezvényt, melynek célja, hogy megismertessék a látogatókkal a tradicionális gasztronómiai szokásokat és népi hagyományokat.

A szervezők szerint eddig még nem látott érdeklődés övezte Vas megye legnagyobb gasztronómiai eseményét. Győrváron 33 – köztük 10 határon túli – csapat vett részt a gasztrofesztiválon, igazi ínyencségeket, különlegességeket kínálva a standokról. A rendezvényen a belépés és a kóstolás is ingyenes volt, a csapatok bőséggel főztek helyben, de előre elkészített kínálófalatkákat is hoztak magukkal, így a több ezer vendég biztosan nem távozott „korgó gyomorral” a Vas megyei, egyébként mintegy 550 lelkes településről.

A rendezvény hivatalos megnyitójára délben került sor, amin köszöntőt mondott az esemény fővédnöke, V. Németh Zsolt országgyűlési képviselő, miniszteri biztos és Majthényi László közgyűlési elnök. A vendégeket házigazdaként köszöntötte Kaczor Zsolt Mihály, Győrvár polgármestere. A megnyitón felszólalt Winkler Gyula európai parlamenti képviselő, aki a határon túli magyarok nevében osztotta meg gondolatait a résztvevőkkel, valamint Borboly Csaba, az erdélyi Hargita megye elnöke.

Majthényi László, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke a megnyitón azt mondta, nem kizárt, hogy ez a böllérverseny a legnagyobb az egész Kárpát-medencében. V. Németh Zsolt, a kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztos pedig arra emlékeztetett, hogy a hagyományokat nem ápolni, hanem (meg)élni kell.

Az eseményre erdélyi, felvidéki, vajdasági, muravidéki és horvátországi csapatokat is meghívtak, a HMDK országos szervezetének a képviseletében a HMDK kopácsi alapszervezete által összeállított alakulat vett részt a megmérettetésen. Farahó Zsolt, az alapszervezet elnöke elmondta, már több alkalommal szerveztek csapatot böllérfesztiválokra, így részt vettek a magyarországi Kistarcsa, Gádoros, valamint az erdélyi Bálványosfürdőn rendezett fesztiválokon is, valamint ők maguk a téli hagyományok ápolása céljából tartják meg disznótoros fesztiváljukat.

– A győrvári rendezvényen csapatunk a nálunk legnépszerűbb, legelterjedtebb ételekből készített ízelítőt. Többfajta hurka – májas, véres és kásás -, kolbász, sült húsok és savanyúleves került terítékre, amelyek mind az utolsó falatig elfogytak, hiszen az egész napos rendezvénynek számos programja volt, amelyre több ezren érkeztek, és akik folyamatosan csemegézhettek a disznótoros étkekből – mondta Farahó Zsolt.

A zsűrinek sem volt könnyű dolga, volt mit kóstolnia, de erről a versenyről minden csapat győztesként távozott. Versenyzők és szervezők is egyetértettek, hogy az esemény összehozta őket, mert a hagyományápolás és a barátkozás jegyében zajlott a IX. Vas Megyei Gasztronómiai Fesztivál.