Az elmúlt hétvégén 30 külhoni magyar család vett részt a Mesés Advent – Családi hétvége Budapesten elnevezésű programon, amelyet az Egyszülős Központ szervez a határon túli magyar családok számára a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága által meghirdetett „2018 a külhoni magyar családok éve” keretében. Horvátországból a kórógyi Cserepes és a kopácsi Segota család utazott el a budapesti eseményre.
A háromnapos rendezvényre az Egyszülős Központ színes adventi programokkal készült a szülők és a gyermekek örömére, melyek között szerepel bűvészinas-képzés, advent a Vasúttörténeti Parkban, gyerekszínház, karácsonyi zenés tánc- és meseelőadások, valamint találkozás a Mikulással.
A program célja az volt, hogy a résztvevő külhoni magyar családok – melyek között sok volt a nagycsalád – jobban megismerjék az anyaországot, illetve a többi régióból érkező famíliák helyzetét és életkörülményeit.
Horvátországból a kórógyi Cserepes és a kopácsi Segota család vett részt az eseményen, mindkét családban három gyereket nevelnek.
– Rendkívül tartalmas és szép, programokban gazdag hétvégét töltöttünk el Budapesten. Ez volt az első alkalom, hogy családostul ellátogathattunk a nemzet fővárosába az adventi időszakban. Sok olyan dolgot is megnézhettünk, kipróbálhattunk, amelyekre egyébként nem lenne alkalmunk. A gyerekeknek a fővárosi tömegközlekedés különösen tetszett. Ismerkedésre is volt lehetőség. Ez a hétvége sokáig emlékezetes marad számunkra – mondta Segota Elek.
A 2018 a külhoni magyar családok éve program keretében a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága egymilliárd forinttal segítette a határon túli magyar családokat: anyagi támogatásban részesítette a családbarát szolgáltatásokat nyújtó külhoni magyar vállalkozásokat, civil és egyházi szervezeteket, Kárpát-medencei körutakat szervezett a Magyar Védőnők Egyesületével és az Otthon Segítünk Alapítvánnyal közösen, számos színes programot, alkotótábort, nyári tábort szervezett külhoni magyar nagycsaládok és fiatalok számára.
A Magyar Állandó Értekezlet novemberi plenáris ülésének döntése értelmében a Nemzetpolitikai Államtitkárság következő tematikus éve a 2019 a külhoni magyar gyermekek éve lesz. A Nemzetpolitikai Államtitkárság horvátországi partnere a tematikus években a Horvátországi Magyar Pedagógusok Fóruma és a HMDK.