A Daruvári Magyarok Közössége és a Pakráci Magyarok Közösségének tagjai az augusztus 20-i ünnepen honismereti kiránduláson vettek részt. A Balaton-felvidékre látogattak el, ahol Keszthely, Tapolca és Tihany látnivalóival ismerkedtek.
A Daruvári Magyarok Közösségének és a Pakráci Magyarok Közösségének a vezetősége azon dolgozik, hogy a magyarság még egy ideig megmaradjon azon a tájon. Számos programmal igyekeznek a magyar identitást erősíteni: rendszeresen tartanak magyar programokat, ápolják más szlavóniai és baranyai, valamint magyarországi egyesületekkel a kapcsolatot, és többször szerveznek honismereti kirándulást is.
Az augusztus 20-i ünnep alakalmából a Balaton-felvidékre kirándultak. Először Keszthely nevezetességeit nézték meg, köztük a Festetics-kastélyt, majd Tapolca felé vették útjukat, ahol többek között a város alatti barlangrendszerben egy különleges túrán vettek részt.
– Nagy öröm számomra, hogy Tapolcán volt időnk megnézni a felszínt is, ahol gyönyörködhettünk a csodás természetben és a város rendezett utcáiban, ahol éppen a hagyományos mesterségek vására is zajlott. A kirándulásunk végén a „hab a tortán” Tihany volt, ahova már korábban is szerveztünk kirándulást, de ahova érdemes visszamenni. Azért is, mert magyarságunk számára fontos hely, a tihanyi apátság alapítólevele a magyar múlt egyik legfontosabb emléke. Egyesületeink tagjai előtt egy mozgalmas ősz áll, sok munkával, így jól jött ez a kirándulás, amelynek során egy kicsit feltöltődhettünk – mondta Sabo Snježana, a Daruvári Magyarok Közösségének elnöke.